Csontjaink élete
Csontszövetünk gyermekkorunktól kezdve folyamatosan lebomlik és újraépül, megújul. Gyermekkorban a csontépítő folyamatok vannak túlsúlyban, 25 éves kortól egészen 35-45 éves korig a két folyamat kiegyenlített, végül időskorban a lebontó folyamatok a meghatározóak. Nyilvánvaló, hogy minél nagyobb és stabilabb szerkezetű a fiatalabb korban elért csonttömeg, bármilyen csontpusztulás annál később érezteti hatását, okoz tüneteket. A csontlebontási folyamatot a nőknél a változókor valamelyest mindenképpen meggyorsítja, mert ekkor már nem érvényesül a csontsejtekre ható ösztrogén hormon csontvédő szerepe. Az utolsó menstruáció után néhány évig a csonttömeg évi 1,5-3 százaléka is áldozatul eshet a csont lebontó folyamatainak.
Egészséges életmódú nőknél ez még szintén nem okozhat problémát, és normális. Baj csak akkor lehet, ha fiatalabb korukban valami oknál fogva már megfogyatkozott csontozatuk szövetállománya, vagy egyéb anyagcserét befolyásoló állapotok, betegségek is a csontozat gyengülését okozzák. A férfiak esetében a menopauzához kötődő, viszonylag rövid idő alatt lejátszódó hormonális változásoktól eltekintve hasonló folyamatokkal kell számolni.
Nem csupán fogy, hanem ritkul
Kóros csontritkulásról akkor beszélünk, ha csonttömeg a nemnek és életkornak megfelelő normális fogyásnál nagyobb mértékű, ennél fogva a csont szilárdságának csökkenése miatt törési hajlamot eredményez. A csontozat lehet teljes egészében vagy részben érintett. Megkülönböztethetjük a gyakori elsődleges és a ritkább másodlagos formákat.
Elsődleges csontritkulás esetében változókor után jelentkező (posztklimaktikus) és időskori csontritkulást különböztetünk meg.
A másodlagos csontritkulás más betegségek, anyagcserezavarok, hormonbetegségek következményeként lakul ki. Általában pajzsmirigyproblémák, cukorbetegség, reumatikus bántalmak kísérőjeként vagy gyógyszerek mellékhatásaként alakul ki.
Kiderült, mennyire jó gazdik olvasóink
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
A vész jelei
A csontokat nyugodtan hasonlíthatjuk egy háromdimenziós rácsszerkezethez, melynek tartóelemeit a szerves és szervetlen alkotókból felépülő csontgerendák adják. Ha ezek leépülnek, a megmaradó gerendák meghajlanak, és megtörnek. A csontritkulás akár évtizedekig is alattomosan fejlődhet anélkül, hogy bármi panaszt, fájdalmat, látható vagy érezhető tünetet okozna, míg azután a csonttömeg annyira lecsökken, hogy a megmaradt szövet nem bírja a rá háruló terhelést, törékennyé válik, könnyen megroppan, és már kis behatásra is eltörik.
A gerinc csontritkulásos sérülései azonban idővel jelentős deformációkat okozhatnak, a hát megrövidül, meggörnyed, a testmagasság jelentősen akár 10-20 centiméterrel is csökkenhet. A hát púpos lehet, az ágyéki csigolyák magasságában előrehajlik. A posztklimaktikus csontritkulás esetében az első törések jellemzően a menstruáció elmaradása utáni 10-12. évben lépnek föl.
A fájdalmak miatt a beteg igyekszik minél kevesebbet mozogni, testtartásával enyhíteni a fájdalmakat. Ezért is a görnyedt, védekező testtartás, amit azután izomlázhoz, görcsös, megfeszült izmokhoz, egyben újabb fájdalomforráshoz vezethetnek.
Viszonylag korai figyelmeztető jelek a fokozatosan kialakuló hajlott testtartás, a testmagasság csökkenése, ezzel egy időben az először csak terhelésre jelentkező hátfájás. A törzsizomzat veszít teherbíró-képességéből. Egyre jobban esik a napközbeni pihenés, pár perces leheveredés. A törésekre legérzékenyebb pontok a csigolyákon kívül a csukló és a combnyak, melyek szinte észrevehetetlen külső behatásra vagy pusztán a normál terheléstől, a test saját súlya alatt is eltörnek. A posztklimaktikus csontritkulásra inkább a csigolyatörések, az időskorira mindkét nem esetében a combnyaktörések jellemzők, már csak azért is, mert az idős betegek a szív- és érrendszeri zavarok, az alacsony vagy épp magas vérnyomás, valamint a lassabb mozgás és reflexek miatt gyakrabban esnek el.
Sokan nem hiszik, hogy baj van
A kóros mértékű csonttömeg-vesztés a nőkre, különösen az alacsony, vékony testalkatú, világos szemű és -bőrű nőkre jellemző. Az ázsiai és latin-amerikai nők körében a csontritkulás nagyobb arányú, mint fehérbőrű nők esetében, az ebből származó töréseket tekintve azonban közöttük nincs jelentős különbség. A sötétbőrű, afrikai származású nőket kevésbé fenyegeti a csontritkulás.
Az eddig végzet egyik legátfogóbb epidemológiai oszteoporózis-vizsgálat, és az ennek nyomán kiadott tanulmány az Amerikai Egyesült Államokban végzett NORA program (National Osteoporosis Risk Assesssment, magyarul Nemzeti Csontritkulás Kockázat Értékelés) 200 000, változókor után lévő nő csonttömeg-mutatóit vizsgálta. 7 százalékuknál volt kimutatható csontritkulás, ami egyetlen éven belül négyszeres csonttörési kockázatot jelentett.
A csontritkulás jelentősége a növekvő várható életkorral együtt nő. Becslések szerint a 60-70 évesek akár egyharmadát is érintheti valamilyen mértékben, 80 éves kor fölött pedig az arány tovább nő. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a csontritkulás a szív-érrendszeri betegségek után a második, ha ugyan nem az első helyen álló népegészségügyi probléma.
Az Nemzetközi Oszteoporózis Alapítvány (IOF) becslése szerint kontinensünkön félpercenként következik be csonttörés csontritkulás miatt. Bár kezdetben tünetmentes, ártatlan bajnak tűnik, idős korban az előrehaladott csontritkulás következményei gyakori halálokok. Az Európai Unióban a csípőtáji törések 15-30 százaléka vezet végül halálhoz, többnyire fél éven belül.
Hazánkban a lakosság érintettsége szintén 7-10 százalékra tehető, évente mintegy 15 000 combnyak- és 20 000 csukló, illetve alkartörés következik be. A változókor után minden 10 nőnek túlságosan meggyengül a csontozata. Életük során a nők 20-40 százaléka érintett valamilyen mértékben.
Ez is érdekelheti
A gyógyításnál az oszteoporózis esetében is sokkal hatékonyabb a megelőzés. A csonttömeg-méréssel végzett szűréssel már akkor fel lehet fedezni a közelgő bajt, amikor az komoly panaszokat még nem okoz. Az idejében megkezdett kezelés a súlyos panaszok kialakulásának megelőzését szolgálja. A megelőzés és gyógyítás egyik legfontosabb eszköze a minden körülmények között szüksége, ám természetesen az egészségi állapothoz igazított rendszeres testmozgás.
Legjobban: