A jóga csökkenti a gyulladást fokozó citokinek szintjét

A rendszeres jógagyakorlatok segítségével számos káros anyag vérszintje csökkenthető, köztük a természetes öregedés és a stressz révén termelődő gyulladásos faktorok szintje is - derült ki egy új tanulmányból.

Janice Kiecolt-Glaser, az Ohiói Állami Egyetem pszichiáter és pszichológus professzora munkatársaival egy ötvenfős, nőkből álló csoportot vizsgált, ahol az átlagéletkor 41 év volt. A résztvevők aszerint kerültek két csoportba, hogy a jóga szempontjából kezdők vagy haladók voltak, majd a kutatók részletesen felmérték egészségi állapotukat, hangulatukat és szorongásukat.

A különböző stresszkeltő tényezőkre adott válaszokból kiderült, hogy a haladó jógázóknál lényegesen alacsonyabb volt a gyulladást elősegítő egyik citokin, az interleukin-6 (IL-6) szintje a kezdőkéhez képest. "A haladó jógázók vérében kezdetben is alacsonyabb volt a gyulladás szintje és stresszre adott válaszuk is hatékonyabb volt" - magyarázta Kiecolt-Glaser. Az egyelőre nem ismert, hogy a jóga melyik eleme csökkenti a stresszt, a mozgás vagy a légzés.

A gyulladás számos betegség, köztük a szívinfarktus, a daganatok és a stroke kialakulásában is fontos szerepet játszik. Emellett a jóga az izmok nyújtásával is jár, ez megnöveli a hajlékonyságot, amely cserébe lehetővé teszi a stresszcsökkentő lazítást.

A tanulmány a Psychosomatic Medicine folyóiratban jelent meg.

Forrás: Medipress hírszolgálat

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22, +27 °C
Minimum: +10, +15 °C

Délelőtt a napsütés mellett változóan felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. Délután a napos időszakokat időnként gomolyfelhők zavarják, de ezekből csapadék nem alakul ki. A szél napközben eros északnyugati lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások:

Viharos idő