Életmód
Alrovatok
Új applikáció segíthet a cukorbetegeken
Cukorbetegek számára kifejlesztett applikációval nyerte meg a Falling Walls Lab nemzetközi innovációs verseny nemzeti fordulóját Havlik Károly, a Semmelweis Egyetem mesterszakos orvostanhallgatója, és jutott ezáltal a Berlinben rendezendő novemberi fináléba - közölte a versenynek otthont adó Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME).
"Egyedül mozdítottam meg 100 tonnát"
Letelt az előzetesen az életmódváltásra szánt három hónapunk Andival, ennek okán pedig immár érdemes számot vetni arról, hogy mennyire sikerült egészségesebb útra terelni az életünket. Elöljáróban azért annyit mindenképpen leszögeznék, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy beszálltam a programba.
Északkeleten csak lassan szakadozik a felhőzet, ott gyenge havazás sem kizárt, máshol viszont általában derült, napos idővel indul a nap. Napközben aztán nyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére mindenütt beborul az ég. Késő délutántól északnyugat felől növekszik a csapadék esélye, eleinte havazás, majd ónos eső is várható. A nap első felében még helyenként élénk lehet a nyugati szél, aztán délire fordul, és mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és 0 fok között valószínű. Késő estére -16 és -1 fok közé hűl le a levegő, délnyugat felé haladva számíthatunk a magasabb értékekre. Az érkező melegfront hatására az arra érzékenyek körében kellemetlen orvosmeteorológiai panaszok jelentkezhetnek.