Biztonságosan utazni (x)

Mindannyiunk számára fontos, hogy a nyaralásunkról milyen élményekkel térünk haza, hogy igazi, pihentető álomutazásként és ne kellemetlen emlékként tekintsünk vissza rá.

A biztonságon mai, gyorsan változó világunkban egyszerre több mindent is kell érteni.

muisz

Alapvető a célország politikai és gazdasági biztonságának, valamint a helyi közbiztonságnak a kérdése. A biztonságos célpont kiválasztásában sokat tudnak segíteni a tapasztalt utazási szakértők, akik helyismeret és naprakész információik birtokában tudnak tanácsot adni a megfelelő döntés meghozatalához.

Hasznos információkat találunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának folyamatosan aktualizált honlapján is. Itt országok szerinti bontásban kapunk részletes tájékoztatást a felkeresni kívánt úti cél viszonyairól, közbiztonságáról, esetleg azon térségekről, melyek fokozott kockázatot jelentenek, vagy amelyekbe az utazás egyáltalán nem javasolt.

Előfordulhat, hogy az ott tartózkodásunk idején valamely váratlan esemény miatt akadályba ütközik a tovább- vagy hazautazásunk. Ilyenkor is előny, ha utazási irodán keresztül szerveztük utazásunkat, mivel nem egyedül kell megbirkóznunk az ilyenkor bizony gyakorta kaotikus helyzettel, hanem számíthatunk az utazásunkat szervező iroda aktív segítségére. Gondoljunk csak az izlandi Eyjafjallajökull vulkán 2010 tavaszán bekövetkezett kitörésére. Az Európa távoli szigetén bekövetkezett természeti katasztrófa több millió utast érintő járattörlésekhez vezetett. Azok, akik utazási irodánál foglalták utazásukat, vagy repülőjegyüket, tudtak kihez fordulni; a felkészült utazási tanácsadók rövid időn belül alternatív megoldást kínáltak az utasok hazautazásához.

A biztonságos utazás egy másik fontos összetevője a megbízható utazási iroda kiválasztása. Bízzuk a pénzünket profi és jogszerűen működő utazási vállalkozásra! Erről Budapest Főváros Kormányhivatalának honlapján tájékozódhatunk. Fontos, hogy az utazás lefoglalása előtt részletesen olvassuk végig az utazási szerződést. A dokumentumnak tartalmaznia kell az utazásszervező adatain és BFKH bejegyzési számán túl a megrendelt szolgáltatásokat, a teljes részvételi díjat, továbbá a szerződő felek jogait és kötelezettségeit.

A biztonságos utazás további fontos velejárói az útlemondási és utasbiztosítások. Az utazások lefoglalásakor útlemondási biztosítást köthetünk. Ennek díja az utazás árának 2-5 százaléka, és orvos által igazolt váratlan betegség vagy baleset esetére nyújt védelmet. Végül, de nem utolsó sorban elengedhetetlen, hogy külföldi utazásaink során rendelkezzünk utasbiztosítással. Sokan azt gondolják, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya, vagy az egyes bankkártyákhoz kapcsolódó utazási biztosítási szolgáltatások védelmet nyújtanak. Ezek azonban jellemzően csak sürgősségi orvosi ellátásra, és alacsony összeghatárú költségtérítésre vonatkoznak. Szinte napi egy kávé áráért baleset-, betegség- és poggyászbiztosítást köthetünk, mely fedezetet biztosít egy komoly káresemény bekövetkeztekor.

Érdemes tehát alaposan tájékozódnunk, és jól megfontolni, hogy kivel szervezzük utazásainkat. A fentiekről bővebb információk találhatók a Magyar Utazási Irodák Szövetsége honlapján.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.