Új elnök az AIPM élén

Dr. Vereckei Péter személyében júniustól új elnök képviseli az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületét. A Pfizer Magyarország ügyvezető igazgatói posztját is ellátó szakember közel húszéves gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) Vereckei Pétert választotta meg új elnökének, aki korábban a szervezet alelnöki tisztségét töltötte be 2016-tól. Vereckei Péter a Debreceni Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán végzett, majd az ELTE egészség-gazdaságtan, egészségpolitika szakirányán tanult tovább. Diplomája megszerzése után a gyógyszeriparban helyezkedett el, és az elmúlt 18 évben a Pfizer magyarországi leányvállalatánál dolgozott, ahol a gyógyszeriparban is ritka karrierutat bejárva orvoslátogatóként kezdte, majd az évek során számos feladatkört ellátva, a ranglétrát végigjárva jutott el az ügyvezetői pozícióba 2014 januárjában. Az AIPM tárgyalódelegációjának tagjaként részt vett a Nemzeti Gyógyszerazonosító Szervezet megalapításában, illetve igazgatósági tagként támogatta az első igazgatóságban.

Vereckei Péter személyében új elnököt választott az AIPM
Vereckei Péter személyében új elnököt választott az AIPM

Magyarországon legutóbb két éve volt érdemi gyógyszerbefogadás, miközben a V4-es országoknál ez körülbelül fél évet vesz igénybe - részletek itt .

Dr. Vereckei Péter szeretné előmozdítani, hogy az életminőséget alapvetően javító terápiák minél hamarabb hozzáférhetővé váljanak Magyarországon, és kiemelten fontosnak tartja, hogy az elmúlt tíz évben reálértéken csökkenő magyar gyógyszerkassza érje el a visegrádi országok nettó gyógyszerkiadásának reálértéken számolt átlagát, szorgalmazza a gyors, rugalmas és kiszámítható gyógyszerár-támogatási rendszer kialakítását. Ezek mellett az új elnök szükségesnek tartja az ágazatot sújtó különadók csökkentését, hogy a gyógyszeripar magyar gazdaságban betöltött valós szerepének megfelelően járulhasson hozzá a nemzetgazdaság bővüléséhez.

Az új elnök személyes ambíciója továbbá, hogy a gyógyszerekbe vetett bizalom erősödjön, valamint a szakmai csoportokon kívül a szélesebb közönség is megértse és elismerje a 21. századi gyógyszerinnováció társadalmi értékét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.