Fertőzött ásványvíz került a boltokba

Visszahívják a Lupilu elnevezésű szénsavmentes ásványvizek egy részét, mert az utóellenőrző vizsgálatok némelyike baktériumfertőzést mutatott ki.

Visszahívják a boltok polcairól a literes kiszerelésű, március 27-én gyártott és minőségét 2019. március 27-ig megőrző Lupilu szénsavmentes ásványvizeket. A terméket forgalmazó Vivienvíz Kft. közleménye szerint az általa és a Lidl Magyarország megbízásából végzett utóellenőrző vizsgálatok ellentétes eredményt mutatnak.

Ásványvizet vagy csapvizet igyunk? Az utóbbi évtizedekben az egyik legdinamikusabban terjedő élelmiszerré vált az ásványvíz, amelyből harmincszor annyit fogyasztunk, mint a kilencvenes évek elején. De miért válasszuk palackozott vizet, ha a csapból is tiszta folyik? Kattintson !

Egymásnak ellentmondó értékeket mértek

Az egymásnak ellentmondó értékek miatt az Országos Közegészségügyi Intézettől kontrollvizsgálatot is kértek, amelynek eredményeiről későbbre ígértek tájékoztatást.

Kiemelték, hogy a szakorvosi vélemények szerint egészséges szervezetben jellemzően nem okoz problémát a Lidl vizsgálata során talált baktérium, amely a környezetben, vizesblokkokban, sőt az emberi bőrön is jelen van. Hozzátették: a termék áprilisban került az áruház polcaira, és azóta semmilyen visszajelzés vagy panasz nem érkezett sem a Lidl Magyarországhoz, sem pedig a palackozó üzemhez.

A visszahívott ásványvizeket az áruházlánc blokk nélkül is visszavásárolja
A visszahívott ásványvizeket az áruházlánc blokk nélkül is visszavásárolja

A Lidl Magyarország szerint a visszahívás csak a minőségüket 2019. március 27-ig megőrző ásványvizeket érinti. A vásárlók ezeket a termékeket szavatossági időtől függetlenül, bármeddig, bármely Lidl áruházba visszavihetik, az áruházlánc a vásárlást igazoló blokk nélkül visszaveszi, értékét maradéktalanul megtéríti.

Kiemelték, hogy amint tudomást szereztek arról, hogy a termék fogyasztása nem biztonságos, haladéktalanul levették a polcokról. Egyúttal megkezdték az érintett termékek visszagyűjtésének kommunikációját a vállalat weboldalán, valamint az érintett áruházakban kihelyezett plakátokon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!