Életmód
Alrovatok
Az alkohol mindenkit megszépít? Íme, az igazság!
Az angliai Bristoli Egyetem új tanulmánya első pillantásra igazolja azt a tézist miszerint az alkohol vonzóbbá teszi az embereket, megszépíti a dolgokat. Valójában az alkohol azonban nem "széppé tesz", hanem rontja a döntéshozó képességünket, és oldja a gátlásokat - vélik a kutatók.
Ha kevesebb a napfény, hamarabb meghalunk
A túl kevés napfény növeli a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát - derült ki egy nagyméretű tanulmányból. Ennek hátterében a D-vitamin hiánya állhat, ez növelheti a diabétesz, a tuberkulózis, a szklerózis multiplex és az angolkór kockázatát is.
Dunaújváros új CT-t venne
Május 17-én Dunaújvárosra látogat a Richter Egészségváros Program. Mint Dr. Parrag József, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet orvos-igazgatóhelyettese elmondta, a program már akkor sikeres lesz, ha többen egy-egy lépést tesznek az egészségük megőrzése érdekében.
Északkeleten is beborul az ég. Északnyugat, nyugat felől egyre többfelé várható havazás, amelyet délnyugati, nyugati irányból egyre nagyobb területen vált ónos eső, fagyott eső - a határszélen rögtön ónos esővel indulhat -, majd délnyugaton néhol eső. A havazás-ónos eső határvonala reggel nagyjából a Duna vonalának közelébe érhet. Tartósabb ónos eső a Dunántúl északnyugati, északi részein eshet! A délies szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.A minimum-hőmérséklet -18 és -1 fok között alakul, északkeletről délnyugat felé haladva számíthatunk a magasabb értékekre. Hajnalra több fokkal enyhül az idő. Az érkező melegfront hatására az arra érzékenyek körében kellemetlen orvosmeteorológiai panaszok jelentkezhetnek.