Valóban van gyógyszer a vízben

Mérésekkel igazolható, hogy van alapjuk a gyógyszerhatóanyagokkal szennyezett ivóvízről szóló városi legendáknak. Ám tízezer köbmétert kéne inni a Dunából ahhoz, hogy egy csomagnyi lázcsillapítót nyerjünk ki belőle.

A briteknél olyan sokan használnak Index.hu ennek járt utána .

A Wessling Hungary Kft. akkreditált laborként évtizedek óta folyamatosan mérik az ivó- és a természetes felszíni vizekben kimutatható különböző szermaradványok mennyiségét. Mint azt László József, a cég kutató-mérnöke az Indexnek elmondta, valóban létező jelenség, hogy a hatóanyagok a vizelettel együtt bejutnak a csatornahálózatba, onnan pedig a felszíni vizekbe. Az sem elképzelhetetlen, hogy onnan a víztisztítókon keresztül a gyógyszerszennyezés visszajut az ivóvízbe.

A szakember szerint kokaint még nem mértek, de amúgy sem ez az igazi kérdés, hanem hogy pontosan mekkora arányú szennyezésről van szó. A mérési bizonytalanság miatt a vizsgálólaborok általában meghúznak egy határt, amely fölött már biztonsággal állíthatják, hogy az adott vegyület jelen van a vizsgált mintában. A Wesslingnél ez 10 nanogram literenként (ng/l). Egy gramm egymilliárd nanogramm, tehát kiszámolható, hogy ahhoz, hogy például egy adag kokainnak megfelelő hatást érjen el az, amit megiszunk, ilyen hígításban több millió litert kéne meginnunk ahhoz, hogy valami történjen.

Valóban van gyógyszer a vízben (Fotó: Europress)

Nyilván az emberek nem csak azért félnek, mert nem akarnak beállni attól, hogy megittak egy pohár vizet, ezért a mintákat folyamatosan ellenőrzik (a Wessling és a hozzá hasonló laborok mellett például a vízművek területi kirendeltségei is). Nem konkrétan a gyógyszerszennyezés miatt, de például azért is, a cél az, hogy ha valami mégis megszalad, azt rögtön látni lehessen.

Egy kicsit más a helyzet a természetes vizekkel kapcsolatban. A folyóinkból, tavainkból a Wessling kutatásai a kifejezetten erre a célra kidolgozott módszerek révén során számos alkalommal mutattak ki gyógyszerszármazékokat, például a fájdalomcsillapítók egyik alapanyagát, a paracetamolt (1-50 ng/l), de volt koffein (5-100 ng/l), különféle, nem szteroidos gyulladáscsökkentők (diclofenac, ibuprofen, 100 ng/l felett), béta blokkolók (1-50 ng/l), koleszterinszint-szabályozók (1-50 ng/l), antibiotikumok (5-50 ng/l), vízhajtók (1-50 ng/l) és különböző kontrasztanyagok (sokszor 100 ng/l felett). Ezekben az esetekben az is egyértelműen kiderült, hogy a szerek emberi fogyasztás következményeként kerültek a vizekbe, nem a gyógyszergyárakból.

Bár nem lehetetlen hogy az ivóvízben is van valamennyi gyógyszermolekula, ezeket a mai laborok képtelenek kimutatni úgy, hogy ne mérési hibának minősüljenek. Ha valaki beleiszik a Dunába, a Balatonba vagy más természetes vizünkbe, valószínűleg sikerül benyelnie valami maradványt. De pontosan mennyit is kell inni a Dunából ahhoz, hogy baj legyen? Számoljunk! Egy félliteres kólában 50 milligramm koffein van.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.