Nem tudják a gyerekek, hogy használják a hűtőt

A tudatos fogyasztói magatartás oktatását nem lehet elég korán kezdeni, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a PontVelem.hu csapatával együttműködve játékos kvízsorozatot indított általános iskolások részére.

Március 24-től 6 héten át kérdezték a gyerekeket élelmiszerbiztonsággal, minőséggel, bevásárlással, otthoni ételkészítéssel és tárolással kapcsolatban. Kiderült, mennyire felkészültek a legfiatalabb vásárlók!

"A kvízeket 2555, 6-14 éves gyerek töltötte ki. A diákok közül 64,8 százalék rendszeresen, 32,9 százalék néha, míg 2,3 százalék nem, vagy csak nagyon ritkán szokott boltba járni" - mondta el Matolcsy Miklós, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A hűtőszekrény szerepe kiemelkedő fontosságú az otthoni élelmiszertárolásban, ezért számos kérdés vonatkozott a hűtésre. Mindössze a gyerekek 78,6 százaléka tudta helyesen, hogy a nyersanyagokat el kell különíteni a fogyasztásra kész ételektől, pedig a keresztszennyeződések számos megbetegedést okoznak. Még kevesebben voltak azzal tisztában (43,7 százalék), hogy a nyers húst nem szabad felülre tenni a hűtőben. A gyerekek csaknem fele (45,2 százalék) a hűtőgép helyes hőmérsékletét sem találta el: az ajánlott 4oC körüli hőmérséklet helyett 8 és 12oC közé állították volna a szabályozógombot. Szerencsére azonban szinte mindenki (92,7 százalék) jól tudta: a hűtőbe nem szabad meleg ételt betenni.

A felmérés kitért az egyik legizgalmasabb tévhitre, a penészes lekvár esetére. Azt kérdezték a gyerekektől, hogy szerintük ehető-e még az a lekvár, amelyen penészfoltok jelennek meg. 31,4 százalék már gyerekkorban elsajátította a rossz választ: ehető, de előtte el kell távolítani a felszínéről a penészt. További 5 százalék ráadásul úgy vélte, hogy nincs is probléma a penésszel. A többség (63,6 százalék) azért szerencsére nem ette volna meg a lekvárt.

Jelentős pozitívum, hogy a gyerekek a felnőtteknél sokkal inkább felismerik a fogyasztó felelősségét: 24,7 százalékuk szerint a lakosság hibájából következik be a legtöbb élelmiszer okozta megbetegedés. 95,8 százalékuk nyitott lenne egy élelmiszerekről szóló tantárgyra is.

Kiderült, mennyire tudatos fogyasztók a gyerekek (Fotó: Europress)

"Megállapíthatjuk, hogy a szülő szerepe fontos az élelmiszerekkel való ismeretszerzés terén" - magyarázta dr. Kasza Gyula, a NÉBIH szakértője. "Azok a gyerekek, akik rendszeresen, vagy alkalomszerűen elkísérik szüleiket a bevásárlásokra, helyesebben válaszoltak a kérdésekre. A nemek szerepe már gyermekkorban is kirajzolódik: a lányok sokkal tudatosabban észlelik és kezelik a kockázatokat, mint a fiúk, de mindannyiukat érdekelték ezek a kérdések" - folytatta.

"A program elérte elsődleges célját: több ezer gyereket, sok szülőt és pedagógust sikerült megnyernünk annak, hogy közösen gondolkodjunk az élelmiszerbiztonság legfontosabb kérdéseiről" - hangsúlyozta dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke. "Jelentős kihívás a háztartások helytelen élelmiszertárolási és ételkészítési gyakorlata miatt bekövetkezendő megbetegedések számának csökkentése. Ez jelenleg az összes bejelentett élelmiszer-eredetű megbetegedéssel járó esemény 75-85 százalékát teszi ki. Ezért fontos, hogy a környezettudatosság, a biztonságra nevelés, a vásárlás, sütés-főzés vagy akár a készételek tárolása során alkalmazandó alapszabályok oktatása már kisgyermekkorban elkezdődjön" - tette hozzá a NÉBIH elnöke.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől tovább csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!