Életmód
Alrovatok
Tizenöt év után óriási előrelépés a biológiai terápia
A petefészekrák kezelési lehetőségei minden esetben a betegség stádiumától függenek, egészen mostanáig a műtétre és a kemoterápiára korlátozódtak. Tizenöt év után az előrehaladott petefészekrákos betegek kezelésére egy új, hatásos lehetőség vált elérhetővé.
Hitek és tévhitek az emlőrákról
Magyarországon minden hetedik nőt érintheti a rettegett kór, az emlőrák. Mivel a legtöbb emlőrákban szenvedő nő egyben családanya is, közvetve és közvetlenül több ezer család mindennapjait változtatja meg egy ilyen diagnózis. Ennek ellenére a statisztika azt mutatja, hogy bár Magyarországon az emlőszűrés szervezettebb és elérhetőbb, mint egyes európai országokban, a veszélyeztetett korú nőknek csak kevesebb mint fele jár el rendszeresen mammográfiás...
Első a stresszcsökkentés, második a gyógyszer
A stressz a mindennapok része, nehéz elkerülni. Pedig fontos lenne, ugyanis hatással lehet az egyén érzelmi, szellemi és fizikai állapotára is. És nem utolsó sorban a vérnyomásra: komoly rizikófaktora a hipertóniának. Enyhébb esetekben életmódváltással megelőzhető kialakulása, ha pedig állandósult a magas vérnyomás, korszerű gyógyszerek tárháza áll rendelkezésre.
Kezdeti fázisban sikerülhet megfékezni a szklerózis multiplex progresszióját
A Cambridge Egyetem kutatóinak felfedezése hatalmas előrelépést jelenthet a szklerózis multiplex (SM) terápiájában: egy eredetileg a leukémia kezelésére használt gyógyszerről mutatták ki, hogy megállíthatja az SM progresszióját, sőt bizonyos esetekben javulást eredményezhet. A készítmény akkor a leghatásosabb, amikor a betegség gyulladásos szakasza dominál, és azt elég korán, az SM kezdeti, aktív fázisában alkalmazzák.
Startvonalnál a legújabb készítmények
Magyarországon nagyjából 70 ezer ember hordozza és terjeszti jelenleg is a hepatitisz C vírusát, közülük pedig csak alig több mint 20 ezernél diagnosztizálták a fertőzést. A számok Európában sem túl szépek: a kontinensen a becslések szerint nagyjából 9 millió vírusfertőzött személy él, és évente mintegy 3-4 millió új fertőződés történik. A hepatitis C fertőzés kezelésében történt közelmúltbeli áttörés rengeteg embernek jelenthet...
Életmentő a korai felismerés
A hepatitis C fertőzéssel az egyik legnagyobb probléma, hogy az esetek többségében egészen addig nem okoz tüneteket, amíg krónikus májgyulladás nem alakul ki. Pedig figyelni kell az első jelekre, azok ugyanis már a fertőzés akut szakaszában szakaszában is árulkodóak lehetnek. A korai felismerés azért kulcsfontosságú, mert a mai korszerű kezelések már nagy arányban eredményeznek maradéktalan gyógyulást.
Gyógyítható lehet a Hepatitisz C
A hepatitis C vírus fertőzését hagyományosan infúziósan, interferon-ribavirin kombinációjával próbálják gyógyítani. A módszer azon felül, hogy a betegek kevesebb, mint felénél sikeres, drasztikus mellékhatásokkal is jár. Az új eljárások elterjedésével nem csak a betegek gyógyulhatnak lényegesen nagyobb arányban, hanem a vírusok mellett a kellemetlen mellékhatásoktól ? a láztól, levertségtől, emésztőrendszeri- és pszichés zavaroktól...
A kezelés miatt is kulcskérdés a korai felismerés
A mai korszerű gyógyszerekkel a Hodgkin limfóma nagyon jól kezelhető, ehhez viszont az kell, hogy a betegséget idejekorán felismerjék. Szerencsére a diagnózis felállítása is egyre könnyebb, emiatt pedig egyre több beteg terápiája lehet sikeres.
Non Hodgkin limfóma: lényeg az egyénre szabás
Korábban a non-Hodgkin limfómát elsősorban kemoterápiával kezelték. Mára ezt gyakran monoklonális antitest terápiával egészítik ki, mely esetenként önmagában is alkalmazható. A nagy dózisú kemoterápia egy további kezelési lehetőség, és egyes betegeknél hatásos is lehet. Azonban ez elpusztítja a csontvelőt, amely őssejt transzplantációval állítható csak helyre. A sugárterápia akkor lehet sikeres, ha a betegség a szervezet néhány pontjára...
Új oka is lehet az Alzheimer-kórnak
Egyelőre óvatosan bánnak a lehetőséggel, de a Nature tudományos folyóiratban publikált kutatás szerint van arra esély, hogy az Alzheimer-kór orvosi beavatkozások során is terjedjen egyik emberről a másikra. Mivel a tanulmány nagyon kis esetszámú, a kutatók pedig véletlenül tették a felfedezést, a lehetséges összefüggéseket még vizsgálni kell. Viszont arra mindenképp rámutat az új fejlemény, hogy az Alzheimer-kór kiváltó okait és lehetséges...
Új felfedezések hozhatnak áttörést
Három idős emberből egy biztosan Alzheimer-kórban, vagy egyéb demenciát okozó betegségben szenved halálakor, az érintettek száma tehát hatalmas. Ezért kapja föl a fejét a fél világ azokra a tudományos eredményekre, amelyeket ha a gyógyszeripar hasznosítani tud, könnyebben lehetnek kezelhetők az időskori leépülést eredményező betegségek. A rezveratrol egészségre gyakorolt jótékony hatása már régóta ismert, de úgy tűnik, ez az anyag az Alzheimer-kór...
Programokkal a szívért
A szív- és érrendszeri betegségek, azon belül is a stroke kockázata jelentősen csökkenthető, de ehhez az kell, hogy az érintettek tisztában legyenek a megelőzési lehetőséggel, illetve azzal, hogy ha már megtörtént a baj, milyen lépéseket kell megtenniük. Több program is megpróbálja felhívni erre mind az orvosok, mind pedig a laikusok figyelmét.
Új távlatokat nyithat a fogamzásgátlókhoz kitalált technológia
A hormonális fogamzásgátlási módszerek már az elmúlt évtizedekben is hatalmasat fejlődtek, az elmúlt években végképp fölgyorsult ez a folyamat. A fejlesztések folyamatosak, gyógyszeres és technológiai vonalon egyaránt: már kilátásban van olyan gyógyszeres implantátum, amely távvezérléssel képes hormont kibocsátani mintegy 16 évig. Ez az intelligens eszköz más gyógyszerek adagolására is használatos lehet.
Már az öröklött kockázat is csökkenthető
A familiáris hiperkoleszterinémia súlyos teher, ugyanis nem csak magas koleszterinszintet eredményez, hanem jelentősen emeli a korai szív- és érrendszeri betegségeknek kockázatát is. Az öröklődő betegség új terápiás lehetőségei már segítenek ezek mérséklésében, olyan esetekben is megoldást jelenhetnek, amelyeknél a hagyományos gyógyszerek nem érik el a várt eredményt.
Túlnyomóan borult lesz az ég, a déli tájakon néhol vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Egyre kevesebb helyen valószínű hószállingózás, gyenge havazás. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, kevés helyen élénkülhet meg a délies szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.