Az IBD-nél a cél a tünetmentesség

A gyulladásos bélbetegségek csoportjába a Crohn-betegség és a Colitis ulcerosa tartozik, és bár gyógyítani egyelőre egyiket sem lehet, megfelelő kezeléssel egyre hosszabbak lehetnek a tünetmentes időszakok.

A gyulladásos bélbetegségek csoportjába a Crohn-betegség és a Colitis ulcerosa tartozik, és bár gyógyítani egyelőre egyiket sem lehet, megfelelő kezeléssel egyre hosszabbak lehetnek a tünetmentes időszakok.

Az IDB (Inflammatory Bowel Diseases), vagyis gyulladásos bélbetegség alatt két gyulladásos folyamatot értünk. Az egyik a Crohn-betegség, a másik a Colitis ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás). Míg a colitis ulcerosa csak és kizárólag a vastagbelet érinti, addig Crohn-betegség esetében a gyulladás a tápcsatornán belül bárhol megjelenhet.

Az IDB ugyan nem minősül népbetegségnek, de a betegek száma világszerte meghaladja az 5 milliót. Ismert adat az is, hogy Magyarországon évente körülbelül 1000-1200 új beteget regisztrálnak. A Crohn-betegség gyerekkorban is előfordul, világszerte 200 ezer gyereket érint.

A gyulladásos bélbetegség oka máig ismeretlen, azonban valószínűleg a genetikai és környezeti tényezők egyaránt közrejátszanak a kialakulásban. Miután a teljes gyógyulás még nem lehetséges, a betegek konstans terápiát igényelnek. Ez nagyon fontos, ugyanis korszerű kezeléssel a gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegek életminősége nagyban javítható.

belbetegseg 7

Műtéttől a gyógyszerig

Az IBD kezelése alapvetően a megfelelő táplálkozástól a gyógyszeres terápián át a műtéti beavatkozásig terjed, függően a betegség típusától és súlyosságától. Fontos kiemelni, hogy egyes ételek és italok, így például az alkohol súlyosbíthatják a tüneteket.

A szimptómák visszaszorításának első lépéseként az orvosok aminoszalicilátokat és kortikoszteroidokat szoktak felírni, mivel ezek gyulladáscsökkentő hatásúak.

Az immunszuppresszív szereket a tünetmentes állapot fenntartására használják, mivel ezek a készítmények elnyomják a szervezet immunválaszát, megakadályozva a gyulladás folyamatos fennállását. Fertőzések esetén antibiotikum is alkalmazható. Ezen kívül egyes biológiai szerek segítenek a tünetek kezelésében és a tünetmentes állapot fenntartásában, továbbá elősegítik a nyálkahártya gyógyulását is.

A Crohn-betegségben szenvedő betegek mintegy 70 százalékánál a műtét is elengedhetetlen, gyakran egy bélszakasz eltávolítására is szükség van. Fekélyes vastagbélgyulladásban a betegek10-40 százaléka szorul műtétre. A gyulladásos bélbetegségek kezelésének a célja első sorban a tünetmentesség fenntartása, az életminőség javítása, illetve a lehetséges szövődmények megelőzése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!