Életmód
Alrovatok
Koronavírus: ezért becsapós, ha a megérzéseinkre hallgatunk
Az elmúlt két évet nagyban meghatározta a koronavírus-pandémia, amelyről napról napra újabb információk látnak napvilágot. Az elképesztő híráradatban könnyen elveszhetünk. Mit tehetünk azonban, hogy mégis naprakészek maradjunk a témában?
Meglepő hazai felfedezés az újszülöttekről
Magyar kutatók először igazolták, hogy a beszédre specializált agyterületek már születéskor azonosítják az emberi kommunikációt, még akkor is, ha maga az újszülött nem vesz részt az interakcióban. A felfedezés új perspektívát nyit a nyelv fejlődésének megismerésében.
Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég, és helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Legkevésbé a középső országrészben lehet csapadékra számítani. Az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Késő este 1, 6 fok valószínű. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.