Változatos módokon próbálnak segíteni a menekülteknek

Információs központtal, adományokkal és informatikai képzéssel is segítenek az ukrajnai menekülteknek a hazai segélyszervezetek. Magyarország emellett teljeskörűen biztosítja az Ukrajnából érkezők egészségügyi ellátását.

Információs központot hozott létre Makón az Angyalsóhaj Alapítvány a hazájukat a háború miatt elhagyni kényszerülő, Románián keresztül Magyarországra érkező ukrajnai családoknak. Az alapítvány által felajánlott Erzsébet-házban a családok ukrán és angol nyelven is tájékoztatást kaphatnak a város területén elérhető szabad szálláshelyekről, az egészségügyi ellátásról, illetve a menedékjoggal kapcsolatos tudnivalókról. A szállást is biztosító házban a menekültek élelmiszer- és utazócsomagot is kapnak. A szállodák, panziók és magánszemélyek ezen a honlapon jelezhetik a menekültek számára rendelkezésre álló szabad helyeiket és felajánlásaikat a segítségnyújtáshoz.

szendvicseket készítenek a menekülteknek
A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai szendvicset készítenek a menekülteknek Tiszabecsen.Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Napi ezer palacsinta, informatikai képzés

A beregsurányi Híd Kárpátaljáért segítségponton naponta mintegy ezer palacsintát sütnek a menekülteknek a Szeged melletti Tiszaszigetről érkezett önkéntesek. A PROGmasters programozóiskola és IT-képzési központ ingyenes informatikai képzéseket indít az Ukrajnából Magyarországra érkező menekülteknek, akik így legkésőbb 2022 végéig szoftverfejlesztő, manuális tesztelő vagy alkalmazás-üzemeltető képesítést szerezhetnek, akár IT-előképzettség nélkül is. Igény esetén laptopot is díjmentesen biztosítanak a képzés idejére. A Magyar Állatkertek Szövetsége pedig - az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének kezdeményezéséhez csatlakozva - adománygyűjtésbe kezd. A támogatók egy ellenőrzött számlaszámra utalhatnak adományokat, amelyet az Ukrajnában segítségre szoruló állatkerti állatok ellátására fordítanak.

Teljeskörű egészségügyi ellátás

Szívszorító pillanatok a háború első két hetéből.

Magyarország egyébként az Ukrajnából érkezők egészségügyi ellátását is teljeskörűen biztosítja. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága közölte, hogy mindenki megkapja a gyógyszert és a kórházi ellátást, amelyre szüksége van. A menekülőket a határ menti gyűjtőpontokon mobil egészségügyi csapatok várják a nap 24 órájában, akik gondoskodnak a menekülők egészségügyi szűréséről, ellátásáról, koronavírus-teszteléséről, szükség esetén pedig megszervezik kórházi ellátásukat is.

Az Európai Unió pedig bejelentette, hogy továbbra is humanitárius, egészségügyi és pénzügyi támogatást nyújt az Ukrajnából menekülőknek és az őket fogadó országoknak. A tagállamok vezetői elismerően nyilatkoztak az Ukrajnával szomszédos országokról azért "a mérhetetlen szolidaritásért", amellyel a háború elől menekülőket fogadták. Egyúttal megerősítették, hogy az unió védelmet nyújt minden háborús menekültnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.