A járvány sem járt akkora stresszel, mint a háború

Az orosz-ukrán háború, a növekvő infláció és a gazdasági bizonytalanság riasztó szintre emelte a szorongást az emberekben - állítja egy frissen publikált amerikai kutatás.

Két év telt el azóta, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális világjárványnak nyilvánította az új koronavírust, és bár a pandémia sok országban - így itthon is - leszállóágban van, a lakosságban élő szorongás riasztó mértékűre emelkedett egy friss amerikai kutatás szerint. Ugyan az orosz-ukrán háború nagyon távol dúl az USA lakosságától, annak lélektani és gazdasági hatásai ott is kimutathatóak. A közvélemény-kutatások eredménye szerint évek óta nem volt ennyi szorongás az amerikai lakosságban, mint a közelmúltban.

A tartós stressz így hat a testre Akár a hétköznapok kihívásai, akár a munkahelyi kötelességek miatt vagyunk stresszesek, mindenképpen fontos, hogy időt szánjunk a feszültség levezetésére, illetve megtanuljuk jobban kezelni a kiélezett helyzeteket. A tartósan fennálló stressz ugyanis olyan elváltozásokat is előidézhet a szervezetben, amelyeknek leleteinken is nyoma marad.

Még a járvány hatásait sem pihenhette ki a lakosság

A kutatás eredménye szerint az elmúlt 15 évben egyetlen téma sem váltott ki annyi szorongást az amerikai lakosságból, mint az orosz-ukrán konfliktus , illetve annak gazdasági hatásai. A Stress in America néven futó, március elején végzett közvélemény-kutatás eredménye szerint a lakosság stressz-szintje is 2015-ben volt utoljára hasonlóan magas.

Rengeteg a feszültség a lakosságban a háborús helyzet miatt. Fotó: Getty Images
Rengeteg a feszültség a lakosságban a háborús helyzet miatt. Fotó: Getty Images

A lakosság legnagyobb része a háború miatt gyorsuló infláció, illetve az ezzel járó árnövekedés miatt stresszel (ide tartozik az üzemanyag, a gázár, illetve a bolti termékek árainak megugrása), a megkérdezettek 87 százalékát nyomasztja a drágulás. Második helyen, 81 százalékkal a termékhiány miatt érzett feszültség áll, de ugyanilyen arányban jelölték meg azt is, hogy a globális bizonytalanság is hatással van a lelki egészségükre. Tízből nyolc embert nyomaszt Ukrajna orosz inváziója, illetve Oroszország lehetséges megtorló lépései, például kibertámadások vagy nukleáris csapások.

Ezek a stresszfaktorok ráadásul abban az időszakban érték a lakosságot, amikor még a járvány hatásait sem pihenték ki teljesen. A kutatásban részt vevő emberek közel kétharmada (63 százalék) azt mondja, hogy életét örökre megváltoztatta a koronavírus-járvány . Igaz, a megkérdezettek kicsivel több, mint fele (51 százalék) egyértelműen sem negatívnak, sem pozitívnak nem tartotta ezeket a változásokat, egyszerűen másnak tartja a járvány utáni életét.

A felmérés az életmódra is kitért, az eredményeiből pedig az látszik, hogy már a világjárvány 2020 eleji terjedésétől lejtmenetet vett az emberek átlagos egészségi állapota, ez a tendencia pedig azóta sem változott meg. A felnőttek közel fele (47 százalék) azt mondta, hogy a világjárvány kezdete óta kevesebbet mozog, és ötből közel három ember pedig (58 százalék) nemkívánatos súlyváltozásról - többségében elhízásról - is beszámolt az érintett időszakban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra