Életmód
Alrovatok
Melyik kezünket használjuk? Erről árulkodik
A balkezesek között sok a pszichés zavarokkal küzdő ember, például a skizofrén, és hajlamosabbak a kedélybetegségekre és depresszióra is. Egy, a Yale egyetemen készült kutatás során skizofréneket vizsgáltak, és negyven százalékukról derült ki, hogy balkezesek. Ugyanakkor természetesen az, ha valaki nem jobbkezes, nem jelenti automatikusan azt, hogy pszichés zavara van.
Kiderült, hogyan boldogulunk az egészségügyben
Egészségértés szempontjából Magyarország az EU-s átlag alatt szerepel: a hazai lakosság ritkán jár szűrővizsgálatokra és nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel ahhoz, hogy megóvhassa vitalitását. A Nekem szól! pályázattal azokat az egészségügyi szakembereket, intézményeket és újságírókat díjazták, akik a legtöbbet tették a betegek közérthető tájékoztatásáért.
Lábápolás a karácsonyi pörgésben (x)
Bár a boltok igyekeznek minél korábban, akár október végén karácsonyi izgalomba hozni minket, az igazi hajrá decemberben kezdődik. Hosszú bevásárló listákkal szaladgálunk, sorban állunk, szatyorszámra cipeljük haza az karácsonyfa alá szánt meglepetéseket.
Sportok, melyek meghosszabbítják az életet
Egy nemzetközi kutatócsoport tagjai a Sydney-i Egyetem vezetésével elemezték a különböző sportok szerepét az élet meghosszabbításában. Eredményeik szerint a kerékpározás, az úszás, az aerobik és a tenisz jobban csökkenti a halálozást, mint a futás és a futball.
5 meleg ital kávé és fekete tea helyett
Szakértői körökben is megoszlanak a vélemények a koffein és a tein hasznosságáról. Nem bocsátkoznánk vitába, hanem inkább alternatívákat szeretnénk nyújtani azoknak, akik úgy gondolják, jó lenne néhanapján kímélőbb meleg italokkal frissíteni magunkat.
Északnyugat felől előbb fátyol-, majd vastagabb felhők érkeznek, de a Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, a front mentén átmenetileg erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de északnyugaton pár fokkal hűvösebb lehet, ott a maximum már délelőtt beállhat.Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.