Életmód
Alrovatok
Drasztikus lépést tett egy autósiskola a rossz utak és sofőrök miatt
A magyarországi utak állapota és a közlekedési kultúra hiányosságai miatt felfüggeszti a motorosképzést egy dunavarsányi autósiskola. A tulajdonos egy halálos baleset kapcsán a közösségi médiában hívta fel a figyelmet a fokozódó hazai problémákra.
Többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég, északkeleten azonban lehetnek felhősebb tájak, és ott egy-egy helyen zápor sem kizárt. Még több helyen kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet, majd estétől veszít erejéből a légmozgás, de így is többfelé élénk marad.A hőmérséklet késő este 7 és 14 fok között valószínű.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0, +6 fok között alakul, de a szélvédett helyeken gyenge fagyra is számítani kell. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.