Ma egy teljes ország egy évet fiatalodott

Minden dél-koreai legalább egy évvel fiatalabb lett szerdától, amikortól az ázsiai ország áttért a hagyományos életkorszámításról a nemzetközileg elfogadottra.

A polgári törvénykönyv és a közigazgatási törvény mától hatályba lépett módosításával az életkorral kapcsolatban eddig használatos hagyományos időszámítási rendszer helyét átvette a születési dátumon alapuló nemzetközileg elismert rendszer. Korábban egy dél-koreai az általánosan elfogadott korszámítás alapján már a születése napján egyévesnek számított, és az új év első napján pedig újabb évet adtak az életkorához.

Dél-Korea, Szöül, piac, tömeg
Másként számítják ezentúl az dél-koreai emberek életkorát. Fotó: Getty Images

Az orvosi és jogi dokumentumokban ezzel együtt már 1960 óta a a születési dátum alapján határozták meg az életkort, a nemzetközi szabályoknak megfelelően. A dél-koreai parlament tavaly decemberben fogadta el a nemzetközi standardra való áttérésről szóló törvény, amely most lépett érvénybe. Li Van Kju törvényhozási miniszter szerint az áttérés után várhatóan lényegesen kevesebb lesz a korszámítással kapcsolatos jogi ügyek és panaszok száma.

A kormány tavaly szeptemberi felmérése szerint a dél-koreaiak 86 százaléka mondta, hogy a nemzetközi szabvány szerint fogja számítani az életkorát, ha a törvény hatályba lép. Dél-Koreában a sorkatonai szolgálat, az iskolai beiratkozás, valamint az alkoholfogyasztás és a dohányzás korhatárának kiszámítására is más szabály vonatkozik: e szerint a személy életkora a születésekor 0, de az azt követő január 1-jén már egyéves lesz. Az illetékesek szerint ezt a számítást egyelőre nem változtatják meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.