Ezért stresszelünk utazás közben

Utolsó percekben kapkodás, veszekedés, pánik – a nyaralást sem ússzuk meg feszült pillanatok nélkül. Egy klinikai szakpszichológus szerint sok mindent elkerülhetünk, ha tudatosan készülünk az utazásra.

Makai Gábor klinikai szakpszichológus adott tippeket a Reggeliben arra vonatkozólag, hogyan vészeljük át a nyaralás alatti feszült pillanatokat.

A stressz szerinte teljesen normális, hiszen egy új helyen vagyunk, és kimozdulunk a komfortzónánkból. 

Viszont a ráhangolódás, a keretezés, a tervezés nagymértékben képes csökkenteni a stresszfaktort. Akár már fél évvel korábban tervezzük meg, mit akarunk, mi a célunk vele

– javasolja a szakember. Szerinte pár napot az utazás előtt is érdemes kivenni, hogy át tudjuk gondolni a terveinket. Így az indulás is nyugodtabb lesz.

Ráadásul az is óriási tévedés, ha valaki az egész éves fáradalmat szeretné egyetlen vakáció alatt kipihenni. 

"Év közben kell több alkalmat arra szentelni, hogy valaki ki tudjon kapcsolódni" – mondta a Reggeliben.

Érdemes felkészülni a váratlan helyzetekre is, például vigyünk elegendő gyógyszert. Az ilyen szituációkban pedig nem szabad pánikba esni, mert akkor még nehezebben tudjuk megoldani őket.

A pénzügyek terén is tudatosságot javasol: szerinte korábban meg kell határozni, hogy mennyi a keret a nyaralásra, és akkor nem fogunk kifutni a pénzünkből. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?