Orvosmeteo: front nélkül indul az új hét

A hétfő ismét sok napsütést tartogat számunkra, az ország egyes részein azonban előfordulhat egy-egy futó zápor.

Hétfőn – kevés gomolyfelhő mellett – sok napsütésre számíthatunk. Az ország nagy részén nem kell csapadékra készülni, a Duna-Tisza közén azonban előfordulhat egy-egy futó zápor.

boldog pár sétál
Folytatódik a nyárias meleg, legyél minél többet a szabadban! Fotó: Getty Images

Az északi szél időnként megélénkül, főleg a Dunántúlon és az északkeleti tájakon. A legmelegebb délutáni órákban 26 és 31 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 17 és 22 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint a kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség ezen a napon nem várható. Így jelenleg nincs érvényben sem riasztás, sem figyelmeztetés az országban. Holnapra azonban már több megyére is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben, mégpedig zivatar veszélye miatt.

35,9 fokot is mértek már ezen a napon

A június 26-án a valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 3,4 Celsius-fokot 2011-ben, Zabar településen jegyezték fel. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1938-as eredmény tartja, amikor 35,9 Celsius-fokot mutattak a hőmérők Szegeden.

Megússzuk fronthatás nélkül

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint fronthatással ma átmenetileg nem kell számolni, az UV-sugárzás azonban ezen a napon is erős lesz. Még mindig tart a pázsitfűfélék pollenszezonjának csúcsidőszaka, hétvégén azonban a hidegfront és a záporok, zivatarok hatására némiképp lecsökkent a pollenterhelés. A légnyomás csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

A nappal képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek. Néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.