Életmód
Alrovatok
HIV-pozitívak is lehetnek donorok
"Itt egy betegség, amely egykor egyenlő volt egy halálos ítélettel, ma pedig olyannyira kordában lehet tartani, hogy a fertőzött embereknek lehetőségük van megmenteni valaki más életét" - mondta Dorry Segev, aki a közelmúltban ültette át egy HIV-pozitív veséjét egy szintén fertőzött páciensbe.
Öt hely, ahol feltöltődhetünk tavasszal
Ahogy az időjárás egyre kellemesebbé válik, érdemes átgondolni, mivel, hol és hogyan tudnánk testünket-lelkünket felfrissíteni a szabadban. Sétáljunk, kiránduljunk vagy egyszerűen csak "legyünk ott" olyan helyeken, ahol spirituális élményeket kapunk, történelmi-kulturális tudással gazdagodunk.
Szódabikarbóna: nem csak a konyhában csodaszer
Gombaölő és fertőtlenítő hatású, kíméletes hámlasztó - ez csak néhány jó tulajdonsága a szódabikarbónának, amit leggyakrabban sütéskor vagy épp a hűtőszekrény szagtalanításakor használunk. Pedig ezeken kívül még számtalan dologra jó, többek között egy kis házi szépítkezésre is.
Tényleg a téli időszámítással járnánk jobban? (2019.03.30.)
Az óraátállítás eltörlésének bejelentése óta az emberek különböző fórumokon és a közösségi médián is megállás nélkül azon tanakodnak, hogy vajon a téli vagy nyári időszámítással járnánk-e majd jobban. A témában az Országos Meteorológiai Szolgálat is kifejtette véleményét.
Délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik. Átmeneti csapadékszünetet követően délutántól ismét előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is - legkisebb eséllyel délnyugaton. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.