HIV-pozitívak is lehetnek donorok

"Itt egy betegség, amely egykor egyenlő volt egy halálos ítélettel, ma pedig olyannyira kordában lehet tartani, hogy a fertőzött embereknek lehetőségük van megmenteni valaki más életét" - mondta Dorry Segev, aki a közelmúltban ültette át egy HIV-pozitív veséjét egy szintén fertőzött páciensbe.

Először ültettek át HIV-pozitív élődonortól származó vesét egy szintén fertőzött emberbe. A transzplantációt az amerikai Johns Hopkins Egyetem orvostudományi karának szakemberei végezték el.

Fertőzöttek is menthetnek életeket

Úgy tűnik, újabb férfi küzdötte le a HIV-et. A "düsseldorfi beteg" négy hónappal ezelőtt őssejt-transzplantáción esett át, és a vírus egyelőre nem tért vissza. A részletekért kattintson ide!

A szervdonor az Atlantában élő 35 éves Nina Martinez volt, aki azért vállalkozott a beavatkozásra, hogy leszámoljon a stigmával, amely még ma is gyakran övezi a HIV-fertőzöttséget. A baltimore-i intézmény tájékoztatása szerint Martinez és a - neve elhallgatását kérő - befogadó is jól van.A transzplantációt végző professzor, Dorry Segev szerint a beavatkozás a HIV sikeres kordában tartását bizonyítja, hiszen napjainkban már a fertőzöttek is menthetnek életeket.

Nincs több kárba veszett szerv

Az orvosok csupán az elmúlt néhány évben - a Dél-afrikai Köztársaságban végzett úttörő beavatkozások nyomán - kezdték átültetni elhunyt HIV-pozitív páciensek szerveit szintén fertőzött emberekbe. Ezzel tehát olyan donorszerveket is hasznosítottak, amelyek korábban kárba vesztek. 2016 óta 116 ilyen típusú vese- és májátültetést hajtottak végre az Egyesült Államokban egy tanulmány keretében.

HIV, HIV-fertőzés, HIV-fertőzött, vírus, betegség, szervdonor, veseátültetés
Ma már a HIV-pozitív emberek is menthetnek életeket. Fotó: 123rf

Az ilyen típusú transzplantációkkal kapcsolatban a leggyakrabban az a kérdés merül fel, hogy jár-e bármilyen kockázattal, ha a szervdonor a HIV-vírus másik törzsével fertőzött, mint a befogadó személy. A szakemberek eddig még semmilyen problémával nem találkoztak ezen a téren - ismertette David Klassen, a szervátültetéseket koordináló nonprofit szervezet munkatársa.

Az adományozónak sem kockázatosabb

A HIV-pozitív páciensek veseadományozásával kapcsolatban eddig az adott okot az aggodalomra, hogy a megmaradó veséjük esetleg károsodik a vírustól vagy a kezelésére használt régebbi gyógyszerektől. A mostani transzplantációt végző professzor szerint azonban a HIV-fertőzés kezelésére használt legújabb gyógyszerek már sokkal biztonságosabbak és hatékonyabbak korábbi társaiknál.

Dorry Segev és kollégái nemrég 40 ezer HIV-pozitív személy veséjének egészségét vizsgálták. Azt látták, hogy a gyógyszeres kezelésben részesülő fertőzöttekre nézve ugyanakkora a kockázata egy élődonoros veseátültetések, mint egy nem HIV-fertőzött donor esetében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Gyengén vagy közepesen felhős idő várható. Az esti, késő esti csapadékgócok megszűnnek, ezt követően legfeljebb elvétve alakulhat ki kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél az ország nyugati kétharmadán élénk, a Dunántúlon néhol erős marad. Késő estére 10 és 16, hajnalra általában 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken 5 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!