Életmód
Alrovatok
6 okostelefonos alkalmazás, amit kipróbáltunk az egészség jegyében
Tévhit, hogy az okostelefonokat csak játékra vagy navigációra lehet használni, hiszen számtalan hasznos alkalmazás közül válogathatnak azok is, akik egészségükért, egészségtudatosságukért tennének segítségével. Néhány alkalmazást teszteltünk mi is.
Táplálék nélkül nem gyógyul meg senki!
Ha az idős ember nem eszik rendesen, akkor a gondos ápolás, a gyógyszerek és terápia is kevés lehet a gyógyuláshoz, illetve a jobb életminőséghez. Dr. Sebesi Judit háziorvos- gasztroenterológus komoly érveket sorakoztat fel a mesterséges táplálás mellett.
6 kérdés - a devizahitel rögzített árfolyamú törlesztéséről
Nem kell feladnunk a reményt, ha lehetőségeinket végiggondolva arra az eredményre jutottunk, hogy bármennyire is szeretnénk, nem tudunk végtörlesztéssel kiszabadulni a devizahitel szorításából azon az áron sem, hogy tartozásunkat forinthitelre váltanánk.
Az ország döntő részén borult, párás, egyes részeken tartósan ködös időre van kilátás. Délnyugaton, illetve az északkeleti tájakon időszakosan csökken a felhőzet. Késő délutántól egyre többfelé előfordulhat kisebb eső, ónos eső, szitálás, ónos szitálás. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő este -5, +2 fok valószínű. Markáns fronthatásra nem kell számítani, így ezekben a napokban a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentősebb megterhelés.