Miért kell vörösbort inni a túlsúlyosoknak?

Egy klinikai kísérlet első alkalommal bizonyította, hogy a vörös borban található egyik összetevő az elhízás káros hatásainak ellenszere lehet, és csökkentheti a betegségek kockázatát az idős emberekben.

A vörösborban, a szőlőben, a szederben és a mogyoróban természetesen előforduló egyik összetevő, a rezveratrol rendszeres fogyasztása ugyanolyan előnyökkel járhat, mint a kalóriaszegény diéta és az állóképesség edzés. Az anyagcsere csökkentése mellett csökkenti a májzsír, a vérnyomás és a vércukor szintjét. A vegyület az izmok zsírégetésének sebességét is fokozza, csökkenti az inzulin-rezisztenciát, és védelmet nyújthat bizonyos öregedéssel összefüggő betegségek, például a 2-es típusú diabétesz és a rák ellen.

Sajnos a kutatásból az is kiderült, hogy a kísérleti alanyok által fogyasztott rezveratrol mennyiség beviteléhez a borivóknak 13 üveggel kellene elfogyasztaniuk a vörösborból, ami nyilvánvalóan több kárt okozna, mint hasznot. A kutatók szerint azonban a 150 mg-os adagot naponta szedett kapszulák formájában könnyen be lehet vinni a szervezetbe.

A kutatást vezető Patrick Schrauwen, a Maastrichti Egyetem professzora azt állítja, hogy a rezveratrol előnyei kismértékűek, de jelentősek az elhízott emberek számára. Az eredmények konzisztensek, a vegyület kismértékű javulást eredményez számos különböző paraméterben. Ráadásul a kísérlet során mindössze 30 napig adták az alanyoknak a szert, így azt sem lehet tudni, mi történne hosszabb fogyasztás esetén. Az anyagcsere változásainak megjelenéséhez hosszú időre van szükség, így nagy az esélye annak, hogy a pozitív hatások még nagyobbak lennének.

A kutatók napi rezveratrol injekciót adtak 11 elhízott férfinak egy hónapon keresztül. Az eredmények azt mutatták, hogy ugyanúgy megváltoztatta az anyagcseréjüket, mint a kalóriaszegény diéta vagy az állóképesség edzés, bár kisebb mértékben.

A Cell Metabolism szaklapban megjelent tanulmányban Schrauwen professzor azt állítja, most, hogy egyre több az elhízott ember társadalmunkban, mindenki gyors anyagcserét akar, mert így könnyebb lefogyni. Az energia anyagcsere lelassítása viszont azért jó, mert ez azt jelenti, hogy a szervezet hatékonyabban működik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően estétől a legtöbb helyen kiderül az ég. Estig főként a nyugati, délnyugati határ közelében helyenként zápor előfordulhat, éjszaka csapadék nem lesz. Az északnyugati, északi szél átmenetileg veszít erejéből, majd előbb a Dunántúlon, hajnaltól a Bodrogközben is élénk széllökések kísérhetik, sőt reggel nyugaton már erős lökések is előfordulhatnak.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15 fok között valószínű, a szeles Dunántúlon lesz a legenyhébb, a szélvédett északi völgyekben a leghidegebb a hajnal. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?