Életmód
Alrovatok
Elősegíthetik a hízást a zsírszegény tejtermékek
Az emberek évek óta fogyasztják a zsíros tej helyett a zsírmentes változatot, hogy ezzel is segítsék fogyókúrás erőfeszítéseiket. A legújabb kutatás azonban azt mutatja, hogy a sovány tej fogyasztása valójában hizlalhat, nem pedig fogyaszthat.
Nyáron együnk mediterrán módra!
Van egy térség, ahol az emberek várható átlagéletkora hosszabb és egészségi állapotuk jobb a szokásosnál, mint itt hazánkban. Ők a mediterrán térség lakói. Természetes, helyi étrendjük példaértékű, melyet a nyári hónapokban nálunk is egyszerű követni.
Videójátékkal vehetjük rá a gyereket a mozgásra
A szakértők szerint a legtöbb elektronikus játék a testmozgás és energia-befektetés szempontjából semmivel se jobb, mint a televíziózás, pedig a fejlett országokban élő gyerekek átlagosan napi 38-90 percet töltenek számítógépes és konzol-játékokkal.
Napközben elsősorban északkeleten, kisebb területen délnyugaton csökkenhet a felhőzet, de másutt várhatóan marad a borult idő, ugyanakkor a látási viszonyok napközben javulhatnak. Reggelig még elszórtan gyenge eső, a Nyugat-Dunántúlon kevés helyen ónos eső előfordulhat, emellett szitálás is valószínű a ködös tájakon, ezt követően számottevő csapadék már nem lesz. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a keleties szél.A csúcshőmérséklet -2 és +5 fok között valószínű. Késő estére -10 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.