Kutya és gazdája: egy szülő-gyermek viszony?

Egy friss kutatás kimutatta, hogy a kutyák éppolyan szorosan kötődnek gazdáikhoz, ahogy a kisgyerekek kötődnek szüleikhez.

A Bécsi Állatorvosi Egyetem kutatói annak akartak utánajárni, vajon ebek és ebtartók között is létezik-e az a fajta kapcsolat, amit az embereknél biztonságos kötődés néven ismer a szakirodalom. Ez a fajta kötődés teszi képessé a kisgyerekeket arra, hogy biztonsággal el merjék hagyni szüleiket hosszabb-rövidebb időre, hiszen tudják, hogy ha visszatérnek, ott fognak várni rájuk.

A kutyák mindhárom helyzetben jutalomfalatokat kaptak, ha ügyesen oldottak meg egy-egy feladatot.

A szakemberek megállapították, hogy abban az esetben, ha a gazdi nem volt jelen, a kutyák kisebb hajlandóságot mutattak arra, hogy bármiféle feladatot elvégezzenek, ha azonban ott volt a gazdájuk, ugyanolyan motiváltak voltak függetlenül attól, hogy az biztatta-e őket, vagy csendben ült. Ha pedig a gazdi helyett egy idegen volt jelen, a kutyák szinte rájuk se hederítettek.

Amint azt a kutatást vezető Lisa Horn, a Messerli Kutató Intézet munkatársa kifejtett, a vizsgálat alapvető tanulsága, hogy már a gazdák puszta jelenléte biztonságot jelent a kutyák számára, a gazdik biztatása pedig nem sokat osztott-szorzott, vagyis a kutyáknak elég motiváció volt önmagában, hogy gazdájuk a közelükben volt, nem volt külön szükség arra, hogy felszólítást is kapjanak tőlük. Mindez arra utal, hogy a kutyák és gazdáik között ugyanaz a biztonságos kötődés alakul ki, ami a kisgyerekek és szüleik között.

A szakemberek a jövőben további vizsgálatokra készülnek, melyekben a kutyák és kisgyerekek viselkedését még direktebb módon kívánják összehasonlítani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!