Egy év után nem kívánjuk a párunkat?

A legfrissebb kutatási eredmények szerint a legtöbb brit kapcsolatban már egy év után kihuny az a bizonyos láng.

Szakértők szerint az első 12 hónapban, vagyis a 'nászutas időszakban' a párok 15 százaléka él napi szinten szexuális életet, míg a későbbiekben ez az arány már csak alig éri el az 5 százalékot. Négy év eltelte után a párok 43 százaléka már csak havi néhány alkalommal szeretkezik, a tizenöt éves kapcsolatok esetében pedig 15 százalék csak évente egyszer-kétszer él szexuális életet.

Úgy tűnik a brit lepedő-matuzsálemek élete sok kívánnivalót hagy maga után. Ez abból is látszik, hogy 40 százalékuk csak 'éppen rendben levő'-nek, vagy 'lehetne sokkal jobb'-nak ítéli meg szexuális életét. 76 százalékuk ugyanakkor elismeri, hogy egy kicsit keményebben is dolgozhatna a hálószobai örömökért. Amikor a szexuális élet izgalmasabbá tétele kerül szóba, 33 százalék a síkosítókban látja a megoldást, míg 24 százalék úgy gondolja, csak a szerepjáték, vagy a közös pornó-nézés segíthet . Meglepő módon azonban 17 százalék csak a villany lekapcsolásáig jut el a szexuális élet feldobásának terén.

A Lloydspharmacy Online Doctor felmérése szerint a 2000 résztvevő 30 százalékának már az is gondot okoz, hogy egyáltalán izgalomba jöjjön. "Úgy tűnik, a briteknek még meg kell tanulniuk, hogyan dobhatják fel szexuális életüket. Időnként azonban az izgalom hiánya nem írható egyértelműen a fáradtság, a stressz, vagy a partner külsejének a számlájára. Bizonyos esetekben akár betegségek is megbújhatnak a háttérben" - nyilatkozta Dr. Tom Brett, a Lloydspharmacy Online Doctor orvosigazgatója. "A merevedési zavarok például évente 10-ből egy férfinál jelentkezhetnek, mégis csak nagyon kevesek hajlandóak megoldást találni ezekre a problémákra."

Bár a legtöbb nő saját elmondása szerint örülne neki, ha párja kezeltetné a merevedési zavarát , a férfiaknak csak kevesebb, mint egyötöde (18 százalék) lenne hajlandó a gyógyszerszedésre. Annak ellenére, hogy a merevedési zavarok kezelésére alkalmas gyógyszerek csak receptre kaphatók, nyolcból egy férfi biztos, hogy egy barátján vagy családtagján keresztül jutna a szerekhez, egyötödük a szupermarketben kapható készítményekhez nyúlna, húszból egy pedig az emailben kapott kis kék pirulákat hirdető reklámokra klikkelne rá.

"A merevedési zavar kezelésére szolgáló gyógyszerek szedésének megkezdése előtt mindenképp ki kell kérni a szakorvos tanácsát" - vélekedett Dr. Brett. "Ez történhet akár személyes tanácsadás útján is, de ha ezt a beteg túl kínosnak találja, online is konzultálhat az orvosával . A szexuális érdektelenség hátterében olyan tényezők is állhatnak, amelyeket megfelelő kezeléssel könnyen meg lehet szüntetni, így a kivizsgálás nem csak a teljesítményünket javíthatja, de orvosi problémákon is segíthet."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.