Nem segítettek az öngyilkoson: emberölés az ítélet

Jogerősen is felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek két férfit a Pécsi Ítélőtáblán kedden. Egyikük a férje, másikuk a fia volt annak a 76 éves asszonynak, aki 2021 nyarán gyógyszerrel követett el öngyilkosságot. Bár lehetőségük lett volna rá, de nem hívtak segítséget az idős nőhöz, aki maga kérte korábban, hogy engedjék meghalni.

Az idős asszony több betegség miatt is orvosi kezelés alatt állt, ezek azonban nem veszélyeztették közvetlenül az életét. Ugyanakkor fokozott betegségtudat gyötörte, és véget akart vetni szenvedéseinek – számolt be róla a Népszava. Első alkalommal 2020 márciusában kísérelt meg öngyilkosságot elkövetni úgy, hogy szándékosan túladagolta az inzulinját. Férje is fia ekkor orvost hívott hozzá, a szakszerű segítség révén pedig sikerült megmenteni az életét. Az eset után viszont az asszony többször is nyomatékosította, hogy meg akar halni, ezért arra kérte hozzátartozóit, hogy amennyiben újra öngyilkosságot kísérelne meg, ne próbálják őt ebben meggátolni. A két férfi igyekezett lebeszélni szándékáról a nőt, de végül elfogadták az akaratát.

bíróság, kalapács, ítélet
Emberölésért ítélték el a két férfit, akik nem akadályozták meg hozzátartozójuk öngyilkosságát. Fotó: Getty Images

Az asszony 2021. június 4-én ismét szándékosan túladagolta a gyógyszerét, majd befeküdt az ágyába. Férje már úgy talált rá, hogy nem volt eszméleténél, és hamarosan fia is hazaérkezett éjszakai műszakos munkájából. Tudták, hogy mi történhetett, ezért – betartva korábbi ígéretüket – nem hívtak segítséget a nőhöz, aki öt órával később meghalt. A két férfi ezután részletes beismerő vallomást tett a rendőrségen. Az asszony búcsúlevelet is hátrahagyott, továbbá az orvosszakértők és a tanúk is a két férfi vallomását erősítették. Az ügyészség emberölés miatt emelt vádat a segítséget elmulasztó családtagok ellen.

Első fokon a Szekszárdi Törvényszék mindkét férfit két-két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az ügyészség súlyosbításért – a vádlottak cselekedetének társadalmi veszélyességére hivatkozva letöltendő szabadságvesztésért –, a vádlottak enyhítésért fellebbeztek, arra hivatkozva, hogy nem emberölés történt, hanem segítség elmulasztása, amelyet a törvény kevésbé súlyosan büntet. A Pécsi Ítélőtábla végül javarészt helybenhagyta a törvényszék ítéletét, és újra emberölésben mondta ki bűnösnek a két férfit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!