Ő az első kutya, akit beengedtek a szülőszobába

Belle mindazonáltal nem akármilyen kutya: képzett segítőkutya, aki már a puszta jelenlétével is elviselhetővé tette gazdájának a rá váró megpróbáltatásokat.

A világon először engedtek kutyát a szülőszobába a múlt héten, a nagy-britanniai Milton Keynes Egyetemi Kórházban. Belle, a kétéves staffordshire bull terrier mindazonáltal nem egy akármilyen kutya: képzett segítő, aki autizmus spektrumzavarral élő gazdájának tette elviselhetővé a szülés megpróbáltatásait.

„Mielőtt Belle beköltözött, a betegségem miatt nem szerettem elhagyni az otthonunkat. Volt, hogy hónapokig az utcára sem léptem ki – még orvoshoz, vagy vásárolni sem” – idézi a BBC cikkében Amee Tompkinst, aki elárulta, négylábú segítője nem csak a mentőben és az előkészítőben, de a császármetszés alatt végig mellette lehetett.

Ahhoz, hogy a brit kórház kutyát engedjen – mégha segítőt is – egy meglehetősen zsúfolt és zajos műtőbe, Belle-nek is bizonyítania kellett rátermettségét. Előzetesen szakemberek vizsgálták a kutya reakcióit a műtőben, valamint azt látva, hogy gazdájának fájdalmai vannak. Miután Belle átment a vizsgán, zöld utat kapott a kórháztól is.

„Már a puszta jelenléte segített abban, hogy jobban érezzem magam. El tudta terelni a figyelmemet arról, ami velem, körülöttem zajlik” – mondja Amee, majd hozzáteszi, Belle születésétől kezdve egy kedves, szeretetre méltó kutya, aki megérdemel minden elismerést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.