Táplálkozás
Alrovatok
A fogaikat is elveszíthetik a járvány miatt a magyarok
Ha a járvány alatt kialakult rossz szokásainkkal nem szakítunk, az a magyar populáció elfogatlanodásához vezethet - hívta fel a figyelmet Nagy Katalin, a Magyar Fogorvosok Egyesületének (MFE) elnöke. A szakember szerint a társadalom nagy része messziről kerüli a fogászatokat.
A túl sok cukor így hat a testünkre
A cukor fogyasztása elsősorban akkor járhat komoly egészségügyi kockázattal, ha annak mennyisége jóval meghaladja az ajánlott mértéket. Sajnos azonban ezt a határértéket nem nehéz átlépni, hiszen az élelmiszerek többsége bőven tartalmaz hozzáadott cukrot.
Ásványi anyag, amely kismamaként különösen fontos
A várandósság időszaka alatt két okból is rendkívül lényeges a magnézium pótlása, a magnéziumban gazdag ételek fogyasztása, illetve a magnéziumtartalmú étrend-kiegészítők szedése. Ebben az időszakban ugyanis megnő a szervezet magnéziumszükséglete, ráadásul a kismamák gyakran panaszkodnak izomgörcsökről is.
Táplálkozásunk így lehetne egészségesebb
Hiába a kormányzati törekvések az Egyesült Királyságban, egy frissen megjelent tanulmány szerint a gyártók többsége nem változtat önként az élelmiszerek receptúráján annak érdekében, hogy a boltok polcain egészségesebb összetételű, minőségibb ételeket találjanak a vásárlók.
Mire figyeljünk vitaminok vásárlásakor?
A vitaminok szerves vegyületek, amelyek nélkülözhetetlenek az emberi szervezet számára, főként sokszínű, változatos étrenddel juthatunk hozzájuk, ám vitaminkészítmények segítségével is pótolhatjuk. Nem mindegy azonban, milyen szempontok alapján választunk vitamint.
Melyek a kalcium legjobb forrásai? (x)
A kalcium egyike az emberi szervezet számára legfontosabb ásványi anyagoknak. Csontjaink, fogaink, izmaink és idegrendszerünk egészségében is fontos szerepet játszik, ezért érdemes odafigyelni, hogy étrendünkkel fedezni tudjuk a napi kalciumszükségletünket.
Így vészeljük át a menopauzát (x)
Van, akinél gyengébben, van akinél intenzívebben jelentkeznek a panaszok, egy azonban biztos: a menopauza egy természetes folyamat, amit az idő előrehaladtával egyszer minden nő megtapasztal. Félni azonban még véletlenül sem szabad! Egy kis tudatossággal mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy mérsékeljük a menopauza során jelentkező problémákat és kellemetlenségeket.
Tippek az erős csontokért (x)
Csontjaink egészségével rendszerint csak akkor törődünk, ha már kialakult valamilyen mozgásszervi betegség. Kis odafigyeléssel és tudatos életmóddal ugyanakkor sokat tehetünk azért, hogy idős korunkban is erősebb maradjon a csontozatunk. Adunk néhány hasznos tippet!
A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.