Új ajánlás: ennyivel kevesebb húst kellene enni

Javulna az egészségi állapotuk, ráadásul mérséklődne a klímaválság és az erőforrások egyenlőtlen terhelése is, ha kevesebb húst ennénk - állítja az új brit Nemzeti Élelmiszerstratégia.

Megjelent a második kötete is az új brit Nemzeti Élelmiszerstatégiának (National Food Strategy), amely egy olyan élelmiszerellátást kíván megvalósítani, ami jobb az embernek és a bolygónak egyaránt. A 176 oldalas javaslatban nyomatékos hangsúllyal szerepel a húsfogyasztás visszafogása: a következő évtizedben 30 százalékos csökkenést kellene elérni ezen a téren. "Bátor, különleges és sürgős" - így jellemezte a javaslatot a világ legnagyobb állatvédelmi társasága, a Humane Society International (HSI) angliai fiókszervezete, amit a Treehugger ökomagazin szemléje idézett.

A húsfogyasztás így hat a koleszterinszintre Az általános vélekedéssel ellentétben azonos hatással van a vér koleszterinszintjére a vörös és a fehér hús fogyasztása - állítja egy amerikai tanulmány. Kattintson a részletekért!

Az élelmiszerstratégia négy részből áll. Ezek az élelmiszertermelést a klímavédelem, az egészség, a társadalmi egyenlőtlenség és a kereskedelem szempontjából elemzik. Az első két fejezet jelentőségében felülemelkedik a többin. A hústermeléssel foglalkozó rész egyértelmű állásfoglalással kezdődik: "A vörös hús és a feldolgozott húskészítmények fogyasztásának csökkentése kedvező volna nekünk és a bolygónak is" - írják.

Nagyobb területen kevesebb kalória

A javaslat a továbbiakban azt részletezi, milyen negatív hatást gyakorol a hústermelés és -fogyasztás az ember és az ökoszisztéma egészségére. Az állattartás például komoly mértékben fokozza az üvegházhatású gázok kibocsátását: ha 100 gramm fehérje marhahúsból származik, az 25-ször több szén-dioxid-terhelést jelent, mint ha tofuból (szójatúróból) nyernénk. A stratégia elismeri, hogy a különböző állatfajok tartásának eltér a karbonlábnyoma, ám mindenképpen nagyobb, mint a növénytermesztésé. "Az számít, amit előállítunk, nem pedig az, ahogyan tesszük. Jóllehet az állattartás foglalja el az Egyesült Királyság mezőgazdasági területeinek 85 százalékát, ám csupán kevesebb mint harmadát (32 százalékát) jelenti a megtermelt kalóriáknak" - olvasható a javaslatban.

A dokumentum kitér arra is, hogy egyre nő az (olcsó) hús iránti kereslet és emiatt az intenzív gazdálkodási eljárások is egyre gyakoribban, amelyek össszefüggnek az antibiotikum-túladagolással, a gyógyszer-rezisztenciával, az élővizek szennyezésével, valamint a haszonállatokkal szembeni kegyetlen bánásmóddal is. "2011 óta az intenzív farmok száma 25 százalékkal nőtt az Egyesült Királyságban" - hívták fel a figyelmet a javaslatban.

Több pozitív hozadéka is lenne, ha kevesebb húst ennénk. Fotó: Getty Images
Több pozitív hozadéka is lenne, ha kevesebb húst ennénk. Fotó: Getty Images

Érdekes adat, hogy a britek által elfogyasztott húsmennyiség fele konyhakész termék, nem pedig tőkehús, ami kiváló lehetőségeket nyújt a termékfejlesztési kísérleteknek. Ez alatt vélhetően a növényi eredetű húspótlókra utalnak, amelyek a stratégia szerint "technológiai jelentőségűek". Minden vegán , vegetariánus vagy flexitariánus egyetért abban, hogy nem jelent nehézséget a darálthús helyettesítése szójával vagy lencsével, és még az íz és a textúra is hasonlít az eredetihez - teszi hozzá a Treehugger.

Hasonló ötleten a spanyolok csak nevettek

"Létfontosságú, hogy a kormány elkezdje leszoktatni a briteket az olcsó hús túlzásba vitt fogyasztásáról, amely tönkreteszi az egészségünket és a természetet, valamint irtózatos szenvedést jelent állatok milliárdjai számára" - hangsúlyozta Claire Bass, a HSI angliai ügyvivője sajtóközleményében. A HSI szakácsoknak indít továbbképzéseket a növényi alapú főzési technikákról, és nyomást gyakorol a brit kormányra, hogy mielőbb alakítsa át élelmiszertermelését egészségesre, igazságosra és fenntarthatóra - azért is, mert az Egyesült Királyság szolgál majd helyszínül novemberben az ENSZ klímaváltozási konferenciájának.

A stratégiai javaslat megjelenésének különös pikantériát ad, hogy alig néhány hét különbséggel kérte a húsfogyasztás csökkentését honfitársaitól Alberto Garzón, Spanyolország környezetvédelmi minisztere. A spanyolok heti több mint 1 kilogrammos húsfogyasztását 200-500 grammra volna szükséges mérsékelni a helyi élelmiszerbiztonsági és táplálkozástudományi ügynökség szerint, ám a lakosság kinevette a felvetést - vont párhuzamot a Treehugger.

A brit javaslatot vélhetően kedvezőbben fogadják majd a szigetországbeliek, kiváltképpen azért, mert a veganizmus szélsebesen terjed az Egyesült Királyságban. "A hús- és a tejtermékek fogyasztásának csökkentése létfontosságú a klímavédelmi célok eléréséhez. Az emberek húshelyettesítőket akarnak enni etikai, egészségi és környezetvédelmi megfontolásból, és szükségük van a kormány beavatkozására ahhoz, hogy ez megfizethető és elérhető választási lehetőség legyen", érvelt a stratégia megvalósítása mellett a brit Vegán Társaság (The Vegan Society).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!