Sokat fogyasztanak ebből a fehérjéből a magyarok
Az állati fehérjék túlfogyasztása jellemző a magyarokra, holott fele-fele arányban ajánlott növényi és állati forrásból bevinni a proteint a szakértők szerint. A teljesen növényi étrendet folytatóknak is figyelniük kell: az étrendjükben fontos, hogy különböző fehérjeforrások szerepeljenek, ilyenek például az olajos magvak is.
A betegség, amelyet álarcos fojtogatónak neveznek
A drámaian megváltozott étkezési szokások, az egészségtelen életmód, valamint a megnövekedett stressz hatására manapság a globális populáció körülbelül felénél, illetve egyre fiatalabb korosztályoknál is megjelennek refluxbetegségre jellemző panaszok.
Meglepő hatással lehet ránk a rovarevés
A rovarevés egyes országokban régóta természetes és elfogadott szokás, Európa többségében azonban még újdonságnak, sőt inkább furcsaságnak számít. Egyes kutatások szerint viszont meglepő hatása lenne, ha az emberek egyre inkább ráállnának a rovarevésre.
Ez állhat a rejtélyes gyomorfájdalom hátterében
Nagyjából hatvanezer ember szenved ma Magyarországon az IBD-től, vagyis a gyulladásos bélbetegségtől, és bár egyre többen fordulnak tüneteikkel orvoshoz, a látens betegek száma ötezer főre tehető. A diagnózis felállítása hosszas és bonyolult folyamat, ezért a tünetek felismerésére és azonosítására hívta fel a figyelmet a Magyarországi Crohn-Colitises Betegek Egyesülete az IBD világnapja alkalmából.
Tényleg fel lehet oldani üdítőben egy egeret?
Csupán urbánus legenda, vagy a szénsavas üdítőitalok valóban képesek lebontani egy állat, például egy rágcsáló testét? A választ a világ egyik legismertebb italgyártója adta meg pár évvel ezelőtt – nem számítva arra, hogy ezzel hatalmas botrányt vált ki.
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.