Tinédzserként ezért fontos diót fogyasztani

A dió eddig ismert egészségügyi előnyein túl nemrég az is kiderült, hogy rendszeres fogyasztása milyen hatással lehet a fiatalokra. Mutatjuk.

A dió kiemelkedő egészségvédő hatása eddig is ismert volt, de nemrég egy új kutatás további pozitívumokra hívta fel a figyelmet. Spanyol diákokat vizsgáló tudósok ugyanis arra jutottak, hogy a dió ízletes és tápláló módja a figyelem és az intelligencia, valamint a pszichológiai érettség fokozásának a tizenéveseknél.

fiatal nő diót eszik
Jobb gondolkodás és kevesebb ADHD-s tünet lehet a kamaszkori diófogyasztás eredménye. Fotó: Getty Images

Ezért jó, ha a kamaszok sokat esznek belőle

A kutatók 771 egészséges tinédzsert vontak be kutatásukba tizenkét spanyolországi iskolából. A diákoknak azt mondták, hogy kövessék az egészséges táplálkozásra vonatkozó ajánlásokat, és véletlenszerűen két csoportra osztották őket. 386-an napi 30 gramm nyers kaliforniai diót kaptak az étrendjükbe, míg 385-en nem kaptak diót – ők képezték a kontrollcsoportot.

A vizsgálatba való bekapcsolódásuk előtt, majd 6 hónap múlva – a vizsgálat befejezésekor – is végeztek néhány vizsgálatot rajtuk, illetve velük. Az elemzés során tesztelték a figyelmet, a munkamemóriát és azt, hogy milyen gyorsan gondolkodnak, valamint felmérték a viselkedésbeli erősségeiket és nehézségeiket is. Néhány kérdőívet – különösen a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral kapcsolatosakat – a tanárok töltöttek ki.

Az eredmények elemzése után a tudósok arra jutottak, hogy azok a serdülők, akik legalább 100 napig ettek diót, jobban tudtak gondolkodni, valamint kevesebb ADHD-s tünetet mutattak – például jobban figyeltek az órákon és kevésbé voltak hiperaktívak. Más kognitív területeken – például a munkamemóriában – azonban nem volt jelentős különbség a csoportok között. A vezető szerző, Jordi Julvez szerint, ha a tizenévesek életük hátralévő részében hetente háromszor ennének egy-egy marék diót, egészségesebb lehetne az agyuk, és jobb kognitív funkciókkal bírnának. „A serdülőkor kulcsfontosságú időszak az agy fejlődésében, amikor a neuronok közötti kapcsolatok és az összetett viselkedésmódok finomodnak” – írták a szerzők.

A dió gazdag egészséges zsírsavakban

Korábbi kutatások szerint a többszörösen telítetlen zsírsavak kulcsfontosságúak a központi idegrendszer megfelelő fejlődésének elősegítésében, valamint az idegrendszer felépítésének és működésének alakításában az idegi fejlődés időszakában. E savak közül alapvető fontosságú az omega-3, amely a halak és a tenger gyümölcsei mellett növényekből is származhat. A dió pedig a növényi eredetű omega-3 zsírsavak leggazdagabb forrásai közé tartozik – írja a WebMD.com. 

Miért fontos szervezetünknek az omega-3?
Az omega-3 zsírsavak rendkívül fontosak szervezetünknek, elsősorban a normális anyagcsere fenntartásához, és a betegségmegelőző hatásaik sem elhanyagolhatóak. Mivel szervezetünk nem képes önállóan előállítani, ételeinkből vagy étrend-kiegészítőkből vehetjük ezeket magunkhoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.