Koronavírus: elkezdtünk félni a nyilvános helyektől

Több mint egy éve tart a pandémiás helyzet, ez alatt az idő alatt pedig sokakban félelem alakult ki a nyilvános helyekkel szemben. Mivel van esély rá, hogy ez az érzés az után is megmarad, hogy lazul a szigor, és az élet lassan, de biztosan visszatér a régi kerékvágásba, az érintetteknek fontos tudniuk, mivel küzdhetik le rettegésüket. A psychologytoday.com cikkében szakember ad hasznos tanácsokat ehhez.

Az agorafóbia egyfajta szorongásos zavar, lényege, hogy az érintettek félnek az olyan helyektől, helyzetektől, amelyekből nehéz a menekülés, vagy amelyekben problémás segítséget kérni. Nagyon nehezen lépnek ki a biztonságot jelentő otthonukból, és aggódnak, hogy ha megteszik, akkor pánikroham tör rájuk. A koronavírus-járvány hatására sokaknál jelentkeztek agorafóbiára jellemző tünetek, az emberek ugyanis elkezdtek tartani a nyilvános helyektől, attól való félelmükben, hogy megfertőződnek a veszélyes vírussal - olvasható a témával foglalkozó cikkben.

Bár még messze nincs vége a járványnak, ahogy egyre több embert oltanak be, úgy lesz egyre biztonságosabb a "kinti" élet. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy ennek hatására a nyilvános helyektől valófélelemmindenkinél csettintésre elmúlik. Miután olyan sokáig voltunk elzárva másoktól, és annyira féltünk a vírustól, nem meglepő, hogy egyeseknek óriási kihívás lehet a visszatérés. Tegyük fel, hogy valakinek már a pandémia előtt szorongásos zavara volt, vagy egyszerűen csak nagyfokú stresszt élt át a változások miatt - az ilyen és ehhez hasonló helyzetben lévőknek sokkal nagyobb az esélyük arra, hogy a pandémiához köthető agorafóbia alakuljon ki náluk. Szerencsére nem lehetetlen leküzdeni a félelmet, csak tudatosság, odafigyelés szükséges hozzá. Lássuk, mit tanácsol az érintetteknek Tara Well, a Columbia Egyetem professzora!

A vírus miatt sokan elkezdtek félni a nyilvános helyektől.
A vírus miatt sokan elkezdtek félni a nyilvános helyektől. Fotó: Getty Images

Legyünk megértőek önmagunkkal szemben!

A szakember szerint ez a legfontosabb. Ahelyett, hogy kritizálnánk magunkat, viselkedjünk kedvesen, megértően. Az önmagunkkal szemben tanúsított pozitív hozzáállás lényeges része az is, hogy tisztában legyünk vele, nemcsak nekünk, másnak is nehéz: ebben a pillanatban rajtunk kívül milliónyi ember érez félelmet, szorongást. Arra is figyeljünk, hogy érzéseinket, gondolatainkat néhány lépés távolságból szemléljük, ne azonosítsuk magunkat mindezzel. Lehet, hogy most szorongunk, de nem ez határoz meg minket, nem ilyen állapotban leszünk életünk végéig.

Gyakoroljunk!

Sokat segíthet, ha különféle relaxációs technikákon keresztül - mint amilyen a meditáció vagy a légzésgyakorlatok - megpróbáljuk elképzelni a számunkra szorongást okozó helyzeteket, és gyakoroljuk, mit tegyünk, hogyan viselkedjünk, mondja Well. Így könnyebb lesz megbarátkozni a félelmet keltő szituációkkal, és ha valóban belekerülünk majd egyikbe vagy másikba, sokkal könnyebben vehetjük az akadályokat. Idézzük fel magunkban például egy élelmiszerbolt képét, és gondoljunk arra, hogy bemegyünk, vásárolunk, fizetünk a kasszánál! Ugyanígy el lehet képzelni, hogyan zajlana, ha fodrászhoz mennénk, vagy elvitelre rendelnénk egy étteremben.

Legyen egy segítőnk!

Nem kell minden problémát egyedül megoldanunk. Kérjük meg egy családtagunkat, barátunkat, ismerősünket, hogy segítsen a gyakorlásban, akár otthon, akár úgy, hogy - ha ezt a járványügyi helyzet majd lehetővé teszi - kezdetben elkísér minket a nehezebben tolerálható helyekre. Akinek van kisállata, őt is magával viheti. Ha van valaki mellettünk, sokkal kevésbé érezzük majd kiszolgáltatottnak magunkat, kisebb eséllyel uralkodik el rajtunk a félelem, pánik, és lelkesebbek, motiváltabbak is lehetünk.

Forduljunk szakemberhez!

Karanténszorongás vagy depresszió? Így ismerjük fel!

Az Országos Mentális Egészségügyi Intézet (NIMH) adatai szerint az Egyesült Államokban a felnőttek 19 százalékánál jelentkezik legalább egyféle szorongásos zavar 12 hónap leforgása alatt, ez a szám pedig az elmúlt évünk tükrében még tovább nőhet. Ne szégyenkezzünk tehát, ha valamilyen mentális egészségügyi problémánk van, hiszen távolról sem vagyunk egyedül. Ha úgy érezzük, állapotunkkal már nem tudunk megbirkózni, forduljunk minél hamarabb szakemberhez, aki egyénre szabott terápiát állít össze számunkra. Bár a pandémia megnehezítheti a szakemberhez való bejutást, ne adjuk fel, és addig próbálkozzunk, amíg segítséget nem kapunk.

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26, +32 °C
Minimum: +11, +18 °C

A napsütés mellett többször megnövekszik a felhőzet, a több és vastagabb felhő a Dunántúlon ígérkezik. Nagyobb eséllyel itt alakul ki eső, zápor, zivatar. Élénk lesz az északnyugati szél, 23, 30 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet. Csütörtökön frontmentes idő lesz, de a nagy napi hőingás több panaszt is okozhat. A vérnyomás-ingadozás mellett a fejfájás szintén gyakori tünet lehet, a fokozottan érzékenyeknél pedig a görcsös bántalmak felerősödése is várható. Markáns hatások azonban nem érvényesülnek, a hőségmentes idő jót tesz az alvásnak és a pihenésnek. A Dunántúlon kissé változékonyabb idő lesz, ott ingadozhat a hőérzet. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások: