WHO: jobb mentális kezelés, nagyobb gazdasági fellendülés

Minden a depresszió és a szorongás jobb kezelésére fordított dollár négyszeresen megtérül, mert javul a lakosság egészsége és munkaképessége. Ez pedig fellendülést hozhat az egyes országok fejlődésében és gazdasági növekedésében - közölte jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A mentális zavarral küzdő emberek száma 1990-ben még 416 millió volt, de 2013-ban már elérte a 615 milliót a WHO új tanulmánya szerint. Az ENSZ szakosított szervezete először becsülte meg, hogy milyen kedvező hatással lehet az egészségre és a gazdaságra a legelterjedtebb mentális betegségek nagyobb ráfordítással folytatott, és jobb kezelése.

Margaret Chan, a WHO vezetője hangsúlyozta, hogy az új tanulmány megerősítette az összefüggést az emberek javuló egészsége és jóléte illetve a gazdasági mutatók javulása között. Azaz nyilvánvaló gazdasági haszna is van a szorongás kezelésének. „Gondoskodni kell róla, hogy mindenki számára egyaránt elérhető legyen a mentális egészségügyi kezelés, függetlenül a nemétől, a korától, illetve attól is, hogy a világ mely táján él” – fejtette ki Chan.

Több energiát és időt kellene fordítani a lakosság mentális egészségére

A mentális betegségek róják a legnagyobb terhet Európára, az egészségcsökkenés legalább 12 százalékáért a mentális és viselkedészavarok felelnek, ráadásul ezek fejtik ki a legnagyobb hatást a munkaerőpiacra, ennek ellenére nem biztosított elég anyagi támogatás a mentális egészségkutatáshoz. Részletek! A tanulmány 36 alacsony, közepes és magas bevételű ország adatai alapján készült. A kormányok – 2014-es adatok alapján – átlagosan az egészségügyi költségvetés 3 százalékát fordítják a mentális egészségre. A szegény országok egy százalékot szánnak erre, a fejlett országok pedig öt százalékot.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra