Napi egészség
Alrovatok
Agresszívebben tért vissza egy régi betegség
Több mint 13 ezer bárányhimlős beteget regisztráltak 2016 első negyedévében Magyarországon. A magas esetszám hátterében főként az állhat, hogy a hatékony és biztonságos vakcinákat még mindig kevesen adatják be, pedig a tüdőgyulladást és agyvelőgyulladást is okozó bárányhimlő-fertőzés csaknem teljes mértékben megelőzhető a vakcinákkal.
Vészes sebességgel terjedhet a zikavírus
Amerikai egészségügy szakemberek, elsősorban is a járványügyi központ vezetői azzal számolnak, hogy Puerto Ricóban jelentősen megnövekedhet a zikavírus miatt kóros kisfejűséggel született csecsemők száma. Megnyugtatónak nevezik ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok vérellátó központjaiban rendszeres a szűrés, és eddig nem találtak fertőzött vérállományt.
Embereken tesztelik a zikavírus elleni oltást
A következő hetekben megkezdődnek egy zikavírus elleni kísérleti oltóanyag klinikai próbái, az illetékes amerikai hatóság ugyanis megadta az engedélyt a pennsylvaniai székhelyű Inovio gyógyszeripari cégnek - írja az az Index, az MTI-re hivatkozva.
Tönkreteszi az alkohol az immunrendszert
A fiatalok alkoholfogyasztási szokásait befolyásolja, hogy gyakran meg sem érzik, hogy mennyit isznak, kevésbé lesznek másnaposak és a következményeket sem gondolják olyan súlyosnak. A valóság azonban az, hogy az alkoholizálás tönkreteszi a fiatalok immunrendszerét.
Szívbetegségek: tények és kockázatok
A szív- és érrendszeri betegségek vezetik a halálozási ranglistát: világszerte évente több mint 17,5 millió élet ér véget e kórok miatt. Közel nyolcmillió embert szívroham visz el, de a stroke sem kegyelmez: minden esztendőben 5,7 millióan halnak meg agyi érkeringési zavarban.
Sokan kapnak szívükhöz a Colosseumnál
Nem ritka, hogy valaki a szívéhez kap, amikor életében először látja meg a római Colosseum romjaiban is pompás épületét. De sajnos a látványért az egykor véres viadalok helyszíneként működő ókori stadion ma is emberéletekben szeretné megszedni a vámot.
Több lett a rákbeteg a füstszűrős cigarettától
Európában naponta ezer ember hal meg tüdőrákban, hazánkban pedig az EU-s átlaghoz képest is kiugróan magas ez a daganattípus. Hogy ez miért is van így, arról Dr. Ostoros Gyula beszélt, aki élőben jelentkezett a világ legnagyobb onkológiai szakfórumáról, az USA-ból.
Megtaláltak, hogyan tartóztatható fel a szklerózis multiplex
Őssejtbeültetést követő agresszív kemoterápiával kanadai kutatók képesek volt leállítani a szklerózis multiplex (SM) súlyosbodását. A The Lancet című orvostudományi folyóiratban ismertetett kis létszámú tanulmányukba három kanadai kórházból 28 - 18 és 50 év közötti - beteget vontak be a kutatók.
Hihetetlen, de ez is kiválthat stroke-ot
A légszennyezés növeli az agyvérzés kockázatát egy világméretű kutatás szerint. A szennyezett levegő majdnem hárommal csökkenti az egészségesen leélt évek számát - állapította meg az eddigi legnagyobb felmérés, mely a stroke kockázati tényezőit kereste.
A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.