Miló Viktória legyőzte a rákot

Basalioma, azaz bazálsejtes karcinóma, a leggyakoribb rosszindulatú bőrdaganat Magyarországon. Azonban ez a bőrdaganat kifejezetten lassan növekszik, nagyon ritkán képez áttétet, ezért viszonylag hatékonyan kezelhető.

A kissé erezett, gyöngyházfényű daganat közepén gyakran kifekélyesedik, és gyakran testnyílások közelében, sokszor az orron, fülön és a szemek körül alakul ki. A basalioma ritkán agresszív, elvétve ad áttéteket, azonban egyre korábbi életkorban jelenik meg az elváltozás, és sokesetben csoportosan jelentkezik a testen. Éppen ezért mindennél fontosabb a megelőzés.

A bőrdaganat basalioma változatában szenvedett a világbajnok bokszoló és életmód-tanácsadó Miló Viktória is, aki saját elmondása szerint részben fehér bőrtípusa, és túlzásba vitt szoláriumozási szokásai miatt lett bőrdaganatos. A bajnoknő testén 2009-ben, még Nyíregyházán fedezték fel a bőrrákot, majd három évig egyáltalán nem merészkedett a napra. "Annak idején furcsa pattanás jött ki a dekoltázsomon, ami néha visszahúzódott, majd ismét előbújt. Amikor elmentem az orvoshoz, ekcémát diagnosztizáltak. Kenegetnem kellett, ám a kinövés csak nem múlt el. Másfél-két év múlva már Budapesten éltem, és egy mellplasztikán vettem részt. Ám amikor az orvos meglátta az elváltozást, kikapcsoltatta a kamerát, és bejelentette: nagy a baj." Immáron hét éve, vették észre az életmód-tanácsadón az elváltozást, s másnap a bőrgyógyász kimetszette az elváltozást, majd a szövettan kimutatta a bőrdaganatot.

A túlzott szoláriumhasználat nagyban növeli a bőrrák kialakulásának veszélyét (Képünk illusztráció.)

"Mivel a basalioma jellegzetes tulajdonsága, hogy nem képez áttéteket más szervekben, ezért amint eltávolították, minden jobbra fordult. Azóta nagyon óvatosan megyek ki a napra, és olyankor is az egész testfelületem be kell kennem 50 faktoros naptejjel." Bár a legendás sportbajnok több éve gyógyultnak tekinthető, a legelején háromhavonta vett részt onkológiai vizsgálatokon, jelenleg pedig évente kétszer jelentkezik az orvosnál. "Úgy érzem, annak idején sok mindent el is követtem azért, hogy kialakuljon ez a problémám. Hiába voltam kifejezetten fehér bőrű, sokszor leégtem, hiszen kifeküdtem napozni. Később, tizenévesen és huszonéves koromban akár heti akár kétszer, sőt háromszor is elmentem szoláriumba, hiába tiltották a szüleim. Amikor megtörtént a műtétem, az orvos azt mondta, hogy olyan a bőröm, mint egy 60 évesé."

Bár a basalioma kifejezetten a középkorúak betegsége, nem ritkán fiatalokat, sőt, gyermekeket is megtámad a kór. Ez az elváltozás a sötét bőrűeken sosem fordul elő, kizárólag a nagyon világos bőrűek tarthatnak tőle. Bizonyított továbbá, hogy a fény alapvető szerepet játszik a basalioma kialakulásában is. A korábban ártalmatlannak vélt UV-A sugárzás éppúgy kiválthatja, mint az UV-B vagy UV-C, ezért a szoláriumok használóit is fenyegeti a bőrrák kockázata.

A kezelésnél talán még fontosabb az időben történő felfedezése. Amennyiben veszélyes elváltozás van a testen, például növekvő anyajegyek vagy pigmentfoltok, azokat el kell távolíttatni, hiszen így nem alakulhatnak át rosszindulatú daganattá. A basalioma felfedezéséhez és kiszűréséhez a gyakorlott bőrgyógyász-onkológusnak leginkább rutinra van szüksége, ám manapság számos műszer is a szakemberek rendelkezésére áll. Mivel a leggyakoribb bőrdaganatról van szó, kiemelt fontosságú az anyajegyek és az újonnan képződő bőrelváltozások alapos vizsgálata. Mára már idejétmúlttá vált a szabály, hogy akkor forduljunk orvoshoz, ha nő az anyajegyünk. Helyette fogadjuk meg: minél korábban keressük fel a szakorvost, annál nagyobb az esélyünk a korai felismerésre és gyógyulásra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!