Megtaláltak, hogyan tartóztatható fel a szklerózis multiplex

Őssejtbeültetést követő agresszív kemoterápiával kanadai kutatók képesek volt leállítani a szklerózis multiplex (SM) súlyosbodását. A The Lancet című orvostudományi folyóiratban ismertetett kis létszámú tanulmányukba három kanadai kórházból 28 - 18 és 50 év közötti - beteget vontak be a kutatók.

A szklerózis multiplex a központi idegrendszer gyulladásos autoimmun betegsége, amelynek során károsodik az agy és a gerincvelő idegsejtjeit védő velőshüvely. A védőburok szétesése miatt zavar támad az idegrendszer kommunikációs rendszerében: lelassul vagy megszűnik az ingerület-átvitel, látási, érzékelési, motoros és esetenként pszichiátriai problémákat okozva. A betegségnek több megjelenési formája van, előfordul, hogy a tünetek elszigetelt rohamokban jelentkeznek (visszaeső típus) vagy folyamatosan súlyosbodnak (progresszív típus). A legtöbb beteget a 20-30-as éveiben diagnosztizálják.

A betegség egyik létező kezelése az immunrendszer elfojtása kemoterápiával, majd őssejtek juttatása a betegeke véráramába, ezt a kezelést autológ hematopoetikus őssejt-transzplantációnak (HSCT) nevezik.

Nemsokára kifejleszthetik azt a gyógyszert, amely meggátolhatja az egyik legrettegettebb betegség, a szklerózis multiplex kifejlődését. Részletek!

Kanadai kutatók azonban ennél továbbléptek, nemcsak elnyomták az immunrendszert, hanem teljesen megsemmisítették azt. Majd újjáépítették a beteg saját véréből gyűjtött őssejtekkel, amelyek olyan korai szakaszban vannak, hogy nincsenek benne az SM-et előidéző hibák. A tanulmány szerzői szerint a túlélők körében 13 éven át nem voltak visszaesések, sem pedig a betegség új észlelhető jelei.

A szklerózis multiplex a központi idegrendszer gyulladásos autoimmun betegsége

Valamennyi résztvevő betegnek korábban rossz kórjóslata volt és valamennyien átestek hagyományos immunrendszer-elnyomó terápián, amely nem segített az SM meggátlásában. Egy beteg a kemoterápia erős hatásainak következtében vesztette életét.

A világon több mint kétmillió ember szenved szklerózis multiplexben, Magyarországon mintegy 8-10 ezer család érintett.

Mark Freedman, a tanulmány vezető szerzője elismerte, hogy vizsgálatuknak vannak korlátai, például a kis létszám, és az, hogy nem használtak kontrollcsoportot, hogy összehasonlítsák a kezelésbe bevontakkal. „Nagyobb klinikai próbákra van szükség, hogy megerősítsék eredményeinket” – idézte a kanadai kutatót a BBC News.

Forrás: MTI/ BBC

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.