Vészes sebességgel terjedhet a zikavírus

Amerikai egészségügy szakemberek, elsősorban is a járványügyi központ vezetői azzal számolnak, hogy Puerto Ricóban jelentősen megnövekedhet a zikavírus miatt kóros kisfejűséggel született csecsemők száma. Megnyugtatónak nevezik ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok vérellátó központjaiban rendszeres a szűrés, és eddig nem találtak fertőzött vérállományt.

Tom Frieden, a szövetségi közegészségügyi és járványügyi hivatal (CDC) vezetője pénteki sajtóértekezletén hívta fel a figyelmet a zikafertőzés gyors terjedésének veszélyére. Mint fogalmazott, Puerto Ricóban (amely az USA társult állama) várandós nők ezrei lehetnek fertőzöttek.

„Az elkövetkezendő hónapokban gyermeket váró nők ezrei betegedhetnek meg, s ez azt jelenti, hogy jövőre több tucatnyi vagy több száz csecsemő születhet kóros kisfejűséggel ” – mondta Frieden.

Puerto Ricóban jelentősen megnövekedhet a zikavírus miatt kóros kisfejűséggel született csecsemők száma

A CDC azzal is számol, hogy a Puerto Ricó-i véradó központokban szintén megnövekszik a vírussal fertőzött vérállomány aránya, bár – mint a CDC vezetője elmondta – pár hónappal ezelőtt bevezették a szűrést. Leszögezte, szinte nulla a kockázata, hogy valaki vérátömlesztéssel megfertőződjék. „Nagyon érzékeny tesztet használunk, s eddig nem fordult elő olyan eset, amikor a beteg vérátömlesztéssel fertőződött meg” – fogalmazott.

Amióta a Zika-vírus felütötte a fejét Latin-Amerikában, a tudóstársadalom egyik legnagyobb problémája annak végleges eldöntése, hogy a betegség felelős-e a mikrokefáliával és más rendellenességgel született babákért a térségben. zikavírust . Mint a sajtótájékoztatón kiderült, az amerikai vérellátó-központokban a donorokat alaposan kikérdezik arról, hogy a véradás előtt merre jártak, milyen országokat látogattak meg, és ha veszélyesnek ítélt területeken jártak, akkor nem is vesznek tőlük vért. Az Egyesült Államok vérellátó-központjaiban rendelkezésre álló vértartalékokban eddig nem mutattak ki zikavírust.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult idő várható, de a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. Délelőtt még elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső, majd délután már csökken a csapadékhajlam. Napközben nagyrészt mérsékelt marad a légmozgás, majd főként estétől a Dunántúlon megélénkül, néhol északnyugaton megerősödhet a déliesre forduló szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.