Internetezünk? Kiderülhet, hogy rákosak vagyunk

A hasnyálmirigyrák kialakulását még korai stádiumban kimutathatják az internetes keresési szokásokból. Ez életeket menthet.

Annak a felfedezése, hogy az emberek internetes kereséseiből következtetni lehet egyes ráktípusok megjelenésére, méghozzá azelőtt, hogy a betegséget az adott páciensnél diagnosztizálnák, egy diák és két tudós érdeme. John Paparrizos, a Columbia Egyetem hallgatója a Microsoft Research két kutatójával közösen jegyzi azt a szakcikket, amely az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság folyóiratában, a Journal of Oncology Practice-ben jelent meg. Az írás nem kevesebbet állít, mint hogy az internetes keresések elemzésével ki lehet mutatni az adott internetezőnek van-e hasnyálmirigyrákja – írja a NOL.hu.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy a daganatos betegek más témákra keresnek, mint az egészségesek. Bár nyilván ez is igaz. Olyan jövőbeni páciensek azonosítását sikerült megoldani, akiről sem ők maguk, sem az orvosaik nem tudják, hogy rákban szenvednek.

A hasnyálmirigyrákot az egyik legsúlyosabb daganatos betegségnek tartják, mert általában nehezen fedezhető fel, gyorsan továbbterjed és a túlélési arány is igen alacsony. Milyen tünetekre érdemes figyelni, milyen jelek figyelmeztethetnek a hasnyálmirigyrákra? Részletek!

Olyan embereket kerestek, akiknél a kutatást megelőző időszakban diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot , majd elkezdték feldolgozni az érintettek anonimizált internetes keresési adatait, méghozzá a diagnózis előtti időből. A hasnyálmirigyrák a nehezen kezelhető ráktípusok közé tartozik, amelynél leginkább a korai felismerés ad esélyt a túlélésre, ezért itt az internet segítségével történő kockázatelemzésnek és észlelésnek kimagasló jelentősége lehet. A kutatók azt találták, hogy nagyjából a betegek 5-15 százaléka azonosítható ezzel a módszerrel a hivatalos diagnózis előtti fázisban.

A hasnyálmirigyrák kialakulását még korai stádiumban kimutathatják az internetes keresési szokásokból

A módszer az öndiagnosztikához áll közel. A páciensek olyan testi tünetekre, kisebb elváltozásokra kezdenek rákeresni, amelyek egyenként nem feltétlenül utalnának komolyabb betegségre, egy bizonyos koncentráció fölött azonban már egyértelmű összefüggésbe hozhatóak a daganattal.

Nem az ijesztgetés, hanem az ismeretterjesztés szándékával érdemes néhányat megemlíteni: sárguló bőr, laza széklet, megnagyobbodott epehólyag, sötét vizelet, hirtelen súlyvesztés, ízérzési zavarok, haspuffadás vagy -nyomás, hasi fájdalom, székrekedés , étvágytalanság – külön-külön egyik sem ijesztő, de ha túl sok van belőlük és esetleg más kockázati tényezőkkel is társulnak (hasnyálmirigy-gyulladás, alkoholizmus stb.), akkor mégis jelezhetik a bajt.

Forrás: NOL.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Elsősorban a Dunától keletre nagyobb területen akár hosszabb időre szakadozottabb marad felhőzet, ezzel szemben a Dunántúlon a még kevésbé felhős részeken is újra záródik a felhőtakaró. Időszakos gyenge eső, zápor délnyugat felől ismét egyre növekvő eséllyel fordulhat elő. A légmozgás többnyire mérsékelt marad.Késő este -1, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!