Napi egészség
Törődj a környezeteddel - add tovább a tényeket (x)
Legyen az közeli barát, távoli ismerős vagy akár egy családtag, a legtöbbünk környezetében élnek olyanok, akik dohányoznak. Természetes, hogy ha fontosak számunkra ezek az emberek, szeretnénk, ha abbahagynák a dohányzást. A cigarettázók egy része viszont nem a leszokás mellett dönt, de számukra is fontos az ártalomcsökkentés.
Alrovatok
Hogyan lehetne meggyőzni az oltáselleneseket?
A koronavírus-járvány továbbra is tombol világszerte, így gyakorlatilag mindenki versenyt fut az idővel. Jelenleg az oltási programban látják a megoldást, az oltásellenesség és a vakcinák akadozó szállítása viszont jelentősen megnehezíti a helyzetet. Ennek ellenére a magyar származású kutató szerint mindannyian tehetünk azért, hogy megállíthassuk a kór terjedését.
Koronavírus: ebben más a 3. hullám, mint az előzőek
A koronavírus-járvány harmadik hulláma nemcsak dinamikájában, hanem a súlyos esetek arányában is különbözik az eddigiektől. Most ugyanis minden korábbinál gyosabban emelkedik a fertőzöttek, valamint a kórházi kezelésre és lélegeztetésre szokrulók száma is - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: 400 ezer új fertőzött világszerte
Már 117,57 millió embert fertőzött meg és több mint 2,61 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 66,6 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház szerda délelőtti összesítéséből.
Koronavírus: aggasztó felfedezés az új variánsokról
Gyengébb lehet a jelenleg alkalmazott vakcinák és egyes monoklonális antitestek hatékonysága az új koronavírus brit és dél-afrikai variánsával szemben - állapították meg amerikai kutatók. Felfedezésük szerint egyszersmind az újrafertőződés kockázatát is fokozza a két variáns.
Koronavírus: mi kell ahhoz, hogy elfelejthessük?
Ha sikerül elérni, hogy a 60 év felettiek, illetve a 60 év alatti krónikus betegek védettek legyenek a koronavírus-fertőzéssel szemben, az komoly lépés lenne afelé, hogy magunk mögött hagyjuk ezt a nehéz időszakot - fogalmazott Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Koronavírus: szomorú rekordok dőltek meg itthon
A mai adatok szerint a kórházi kezelésre szoruló betegek és a lélegeztetőgépen lévők számának tekintetében is megdőlt a korábbi, december elején mért rekord - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: mutatjuk, hol durvul a helyzet
Ismét megosztotta a szennyvízvizsgálatok eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az elmúlt héten vett minták alapján elmondható, hogy számos településen tovább emelkedett a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben kimutatható koncentrációja.
Koronavírus: ne ijedjen meg, ha ezt érzi oltás után
A koronavírus elleni vakcina beadatása után megjelenő, influenzaszerű tünetek általánosságban nem mások, mint a várható immunválaszok - állapította meg a Vakcinabiztonsági Globális Tanácsadó Bizottság (GACVS), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik albizottsága.
Szputnyik V: ezt kéri a tagországoktól az EMA
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyik vezetője arra kérte az Európai Unió (EU) tagországait, hogy ne engedélyezzék az orosz fejlesztésű koronavírus elleni oltóanyag (Szputnyik V) használatát, amíg az ügynökség nem vizsgálta meg a szer biztonságosságát és hatékonyságát.
Koronavírus: eddig 2,6 millió áldozatot szedett
Már 117,17 millió embert fertőzött meg és több mint 2,6 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 66,4 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház kedd délelőtti összesítéséből.
Fotók: így zajlik a digitális távoktatás
A kormány döntése értelmében a mai napon hatályba léptek a koronavírus-járvány megfékezését célzó szigorítások. Ennek részeként az óvodák és az általános iskolák április 7-éig nem nyithatnak ki. Mától kezdve tehát a legkisebb diákok is digitális távoktatásra álltak át.
Hazánk északkeleti, északi harmadában túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk. Másutt a látási viszonyok javulnak, illetve a rétegfelhőzet is elkezd zsugorodni, szakadozni, azonban maradnak egész nap borult, párás részek. A borult területeken hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. A keleties szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet -5 és +2 fok között valószínű. Késő estére -14 és -3 fok közé hűl le a levegő. Vasárnapra nem várható jelentős fronthatás, az időjárás azonban így is megterhelő lehet az érzékenyebbek számára.