Nikotin: mindegy mivel, de függésben tartani
Az utóbbi időben csökkenni kezdett a dohányzás széleskörű elfogadottsága. Ebben szerepet játszik a helyettesítő termékek terjedése, az egészségre gyakorolt káros hatások tudatosodása és még sok más. De a dohányipar mégsem mutatja a hanyatlás jeleit.
Így dönti el a pénz, hogy meddig élünk
Nem nehéz belátni, hogy egy ország gazdagságához hozzátartozik polgárainak jó egészségi állapota, mert az egészséges emberek több adót fizetnek, és nem kell költeni a meggyógyításukra. Jobb körülmények között pedig általában tovább élnek az emberek.
A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.