A rák jelei az ajkakon

A rosszindulatú szájüregi rákok 10-15 százaléka ajakrák. Ez a rendkívül veszélyes daganattípus nagyobb arányban fordul elő férfiaknál, és általában az alábbi tünetek hívják fel rá a figyelmet.

A bőrön megjelenő, akár apróbb elváltozások nem csupán esztétikai problémát jelenthetnek, de bizonyos esetben súlyos betegségekre is felhívhatják a figyelmet. Nem kivétel ezalól a száj sem, melynek környékén, pontosabban az ajkakon megjelenhetnek komoly betegségre utaló jelek. Egy pirosas, fényes dudor, vagy egy seb az ajkak szélén az ajakrák egyik tünete is lehet. A Mayo Clinic cikkében összefoglalta a betegséggel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

ajakrák, daganat
Férfiaknál sokkal gyakrabban alakul ki ezen a területen daganat. Fotó: Getty Images

A daganatok közül főként bazalióma (bazálsejtes karcinóma) és spinalióma (laphámsejtes daganat) alakulhat ki ajkakon. Előbbi megjelenésére jellemző a pirosas, rózsaszínes, fényes dudor, heg, míg a laphámsejtes karcinóma kiemelkedő, pörkös, nem gyógyuló seb formájában jelentkezik. Bárhol előfordulhat a felső vagy az alsó ajak mentén, de leggyakrabban az alsó szakaszon jelentkezik. Többnyire az 50 és 70 év közöttiek megbetegedése, de ritka esetben fiatalabb korban is jelentkezhet. Statisztikák szerint a férfiakon körülbelül ötször gyakrabban fordul elő, mint a nőkön.

Figyeljünk az ajkak körüli jelekre

A többi között az alábbi tünetek hívhatják fel rá a figyelmet:

  • nem múló duzzanat az ajkakon, fehér elszíneződéssel;
  • száj körül érzett fájdalom, bizsergés vagy zsibbadás;
  • be nem gyógyuló seb az ajkakon.

A betegség hátterében számos ok húzódhat, melyek együttesen fejtik ki negatív hatásukat egészségünkre. Az ajakrák nagy arányban érinti a dohányosokat: a cigarettázóknál is nagyobb veszélyben vannak azok, akik rendszeresen pipáznak vagy szivaroznak. A bőrrákhoz hasonlóan a napfénynek való túlzott kitettség szintén növelheti az ajkakon kialakuló daganatok veszélyét. Sok esetben a genetikai háttér is hozzájárulhat a rák kifejlődéséhez.

A daganat megelőzéséhez kulcsfontosságú, hogy felhagyjunk a káros szenvedényekkel, elsősorban a dohányzással. Mivel a pipázás, illetve a szivarozás különösen károsítja a száj környéki területet, ezektől mindenképpen tartsuk távol magunkat. Szintén javasolt óvni a bőrt a káros UV-sugaraktól: strandon a legforróbb órákban mindenképpen vonuljunk árnyékos helyre, a naptejhasználatból pedig a száj környékét se hagyjuk ki. A szoláriumozás szintén komoly veszélyt jelent, javasolt ettől is óvni bőrünk egészségét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.