Egyetlen orvos vállalta a 400 kilós nő operációját – megmentette az életét

Miután szinte egész életében küzdött a súlyával, Katie Peterson egy csúnya válást követően megállíthatatlanul hízni kezdett. Nagyjából 400 kiló volt, amikor úgy döntött, segítséget kér.

A wyomingi Katie Peterson szó szerint az utolsó pillanatban határozta el, hogy gyökeresen megváltoztatja eddigi életét, és tesz egy utolsó utáni kísérletet arra, hogy úrrá legyen a testsúlyán. A Today című amerikai lapnak adott interjújából kiderül, a 44 éves édesanya világ életében küzdött a súlyával. „Az összes létező fogyókúrát kipróbáltam, de nálam soha, semmi sem segített; ha valamennyit sikerült is fogynom, nem sokkal később ugyanannyit, sőt még többet is híztam vissza.”

Katie 2006-ban elvégeztetett egy gyomorszűkítő műtétet abban a reményben, hogy ezzel a segítséggel úrrá lehet majd a súlyproblémáin. Rövid időn belül rengeteg – több mint 100 kilót fogyott – és úgy tűnt, többé nem lesz gondja a kilóival. Csakhogy nem sokkal ezután a házassága megromlott és a válást követően Katie súlya újra nőni kezdett, immáron megállíthatatlanul.

Ezért utasították el korábban

„Nem szépítem, az evésbe menekültem a bánatom elől”- meséli a nő, aki régóta tisztában volt azzal, hogy érzelmi evő, tenni mégsem tudott érdemben ellene. Pedig próbált. 2021-ben az egyre csak szaporodó egészségügyi problémái hatására döntötte el, hogy változtat eddigi életén: „újabb műtétet szerettem volna, több mint 40 orvost megkerestem, de mindenki elutasított.”

Az asszony elmondása szerint eddigre rettenetes állapotban volt mind lelkileg, mind fizikálisan: „segítség nélkül nem tudtam felállni, és járni is legfeljebb néhány lépést tudtam. Alig kaptam levegőt” – panaszolta Katie, akinek akkoriban még egy komplett csapatra – többek között mentőkre és tűzoltókra is - szüksége volt ahhoz, hogy például orvoshoz mehessen.

Elhízásról beszélünk akkor – és Katie minden szempontból beleesett ebbe a kategóriába -, amikor az egyén testsúlya a kívánatosnál 20 százalékkal nagyobb. Orvosi értelemben túlsúlyosságról beszélünk akkor, ha a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege között. Az elhízás azért komoly probléma, mert jelentős rizikófaktora számos halálos kimenetelű betegségnek, így például többek között az érelmeszesedésnek, magas vérnyomásnak, koszorúér-betegségnek, agyér-katasztrófának, cukorbetegségnek és a ráknak is.

9 hónap alatt 100 kilót fogyott

Katie már majdnem végleg feladta a küzdelmet – mint bevallotta, ennyire mélyen volt lelkileg -, amikor Robert Quad vállalta az esetét. A doktor a Today-nek elmondta, megérti, hogy a kollégáinak a zömét megijesztette Katie esete. „Egy beavatkozás, ahol a páciens ennyire extrém túlsúlyos, rengeteg kockázattal jár: már maga az altatás is, de a lélegeztetés és a beavatkozás is komoly odafigyelést igényel” - magyarázza, majd hozzáteszi, ő maga azért vállalta az esetet, mert biztos volt benne, hogy ha ő nem dönt így, Katie meghal.  

A nőt végül 2022 májusában operálták meg: Dr. Quad eltávolította a gyomrának 80 százalékát, így azt a területet is, ami a legtöbb, az éhségért felelős hormont termeli. Azóta 9 hónap telt el: Katie eddig 100 kilót fogyott és bár még most is extrém túlsúlyos, azt mondja, a műtét óta sokkal jobban érzi magát. „Könnyebben kapok levegőt és a mozgás is jobban megy. Én, aki korábban évekig nem tudtam segítség nélkül elhagyni az otthonom, most minden este megyek egy kört a ház körül.”

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +6 °C

A keleti országrészben nagyrészt derült idő várható, miközben a Dunántúlon a felhőzet fokozatosan szakadozik, csökken, de a nyugati határ felé haladva egyre nagyobb az esélye annak, hogy felhős marad az ég. Csapadék nem lesz. A keleti, délkeleti szelet az Észak-Dunántúlon élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. Késő estére többnyire 5 és 11 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzés szerint a következő napokban nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra