A világ legegészségesebb étrendjei

Bármennyire is távol vannak térben egymástól, a világ legegészségesebbnek tartott étrendjei számos dologban hasonlítanak egymásra. Hogyan illeszthetjük be ezeket a saját hétköznapjainkba? Ízletes utazásra invitáljuk!

A kutatók évtizedek óta tanulmányozzák a különböző tradicionális étrendeket, és igyekeznek megfejteni azt is, hogy egyes népcsoportok miért egészségesebbek, mint mások, miért lehet, hogy egy-egy országban jóval kisebb bizonyos betegségek előfordulása. Harley Pasternak amerikai táplálkozási tanácsadó egy 2010-ben megjelent könyvében három étrendet emelt ki, melyeket könnyen a legegészségesebbeknek tarthatunk a világon.

Tökéletes ruhaméret Praktikus kalkulátorunkkal megtudhatja, hogy a különböző országokban milyen méretű ruhákat érdemes választania. A mediterrán, az északi és az okinawai diéták követői meglehetősen távol élnek egymástól, de az étrendekben mégis találhatunk hasonlóságokat - ráadásul ezek nagyon távol állnak a hagyományos "nyugati" étrendtől. Például jóval kisebbek az adagok, az alapanyagok megválasztásával sokkal jobban igazodnak a helyben elérhető és szezonális termékekhez, nem adnak annyi adalékot (elsősorban sót, cukrot, sűrítőanyagot) az ételekhez. Amit a szakemberek szintén nagyon fontosnak tartanak: megadják a módját az étkezéseknek, ezek igazi családi, közösségi események. Lássuk, mit leshetünk el ezekből az étrendekből!

A mediterrán diétát Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban követik, az evés igazi szertartás, előnyben részesítik a házilag készített, hagyományos ételeket, és azokat a legszívesebben a családtagok, barátok körében fogyasztják el. A legfontosabb alapanyagok a friss, szezonális zöldségek és gyümölcsök, a gabonafélék, hüvelyesek, az olajos magvak, a hal és a szárnyasok. Két kiemelkedően fontos alapanyag az olívaolaj és a vörösbor. Sót, cukrot és vörös húsokat meglehetősen keveset fogyasztanak. A mediterrán étrend előnyös hatásairól számos tanulmány szól, a kutatások szerint csökkenti a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulásának esélyét.

Az északi diétát tudósok alkották meg, alapja a hagyományos dán étrend, ám jóval kevesebb fehérjét, több teljes kiőrlésű gabonát tartalmaz. Nagyon fontosnak tartják, hogy az alapanyagok (amennyire lehetséges) helyi termesztésűek, szezonálisak és biotermékek legyenek. Az étrend alapját a zöldségek, gyümölcsök, egészséges péksütemények, a halak és a tojás képezi. Vörös húsokból, tejtermékekből , desszertekből és alkoholból sokkal kevesebbet fogyasztanak. Jellemző alapanyagok a zab és a rozs, a bogyós gyümölcsök, a repceolaj, a kapor, a gyökérzöldségek és a keresztesvirágúak. A legnépszerűbb halak a hering, a makréla és a lazac. A kutatások szerint az északi diéta csökkenti a szervezet gyulladásos folyamatait, felgyorsítja a fogyást, és csökkenti a cukorbetegség kialakulásának esélyét is.

Az okinawai étrend is az egészségesek közé tartozik, ahol sok édesburgonyát, rizst, szóját esznek

Az okinawai étrend is az egészségesek közé tartozik, ahol sok édesburgonyát, rizst, szóját esznek

A hagyományos okinawai étrend alapja ennek a viszonylag szegény japán szigetnek a hagyományaiban keresendő. Az okinawaiak szerint nem tesz jót, ha teletömjük magunkat, ezért csak addig esznek, míg nagyjából 80 százalékig érzik magukat jóllakottnak. A legkedveltebb alapanyagok közé tartozik az édesburgonya, a rizs, a szója és a belőle készült termékek (például a tofu) és a zöld leveles zöldségek. Az okinawaiak kevesebb halat, húst és gyümölcsöt fogyasztanak. A kutatások szerint az okinawaiak lassan öregszenek, és a hagyományos étrendet követők várható élettartama jóval az átlag felett van. A krónikus betegségek is elkerülik őket. A szakemberek szerint ez nemcsak a felhasznált alapanyagoknak köszönhető, hanem annak is, hogy az okinawaiak a nyugati diétát követőknél jóval kevesebb kalóriát fogyasztanak el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!