Életmód
Alrovatok
Egészségünk alapja: 1,5 kiló baktérium a belünkben (x)
Az ember a bélbaktériumai nélkül nem élhetne - és azok sem élhetnének nélküle. Szerepük létfontosságú a táplálkozásunkban, az emésztésünkben, sőt az immunrendszerünk kórokozók elleni harcában is. Úgy vagyunk tehát, mint a borsó meg a héja.
Olyan versenyeken veszek részt, amik ellen a test már az első perctől fogva tiltakozik (x)
Ő az egyetlen ember a világon, aki két alkalommal is teljesítette a 20-szoros Ironmant. 43 éves volt, amikor 2008-ban elkezdett sportolni, ma az egyik legismertebb magyar triatlonista, nevét Mexikótól Svájcon át az USA-ig mindenhol ismerik, Racemachine a beceneve.
A rossz minőségű levegő ennyire káros
Szakértők szerint a rossz minőségű levegő legalább annyira káros, mint a dohányzás: becslések szerint Magyarországon évente hozzávetőlegesen 13 ezer ember hal meg idő előtt a légszennyezettség következtében - hívta fel a figyelmet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Klímapolitikai Intézetének közleménye.
Házi módszerek a körömgomba ellen
A körömgomba az egyik leggyakoribb gombás megbetegedés, mely a köröm megvastagodásával, elsárgulásával, morzsalékossá válásával jár együtt. Amennyiben nem kezelik, a körömgomba könnyen átterjedhet a bőrre is, és akár a köröm teljes elveszítéséhez is vezethet. Mit tehetünk ellene otthon?
A klímaváltozás számlájára írható ez is
A klímaváltozás miatt melegebb teleken megnövekszik a vízbefulladásos halálozás aránya egy kanadai tanulmány szerint. A kutatók arra figyelmeztettek, hogy különösen nagy a veszély idén, mivel a pandémia miatt sokkal többen sportolnak és mozognak a szabadban.
Indul a szavazás az egészségre nevelő projektekre
November 18-tól kezdődően két héten keresztül, december 2. éjfélig lehet szavazni az idei Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázat legjobb pályaműveire a www.nekemszol.hu oldalon. A legtöbb voksot elnyerő pályázat bruttó félmillió forint pénzdíjban részesül.
Az északi tájakon nagyrészt felhős idő valószínű, de a déli és keleti megyékben több helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Északkeleten és a délnyugati tájakon helyenként lehet kisebb eső, zápor. Az Észak-Dunántúlon kevés helyen megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként Borsodban és környékén ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.