Müller Cecília: mindenhol jelen van a vírus az országban

Magyarországon szétterjedt a koronavírus, a vasárnapi adatok szerint a települések kilencven százaléka érintett - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Koronavírus: félnek a buszsofőrök A koronavírus-járvány második hulláma sokkal erőteljesebb, mint az első, mégsem vezettek még be a tavaszihoz hasonló védelmi intézkedéseket a tömegközlekedési eszközökön. A járművezetők viszont egyre inkább tartanak a megfertőződéstől. A témában írt cikkünket ide kattintva találja meg.

Az országos tisztifőorvos szerint potenciálisan bárki, bárhol az országban fertőzhet és megfertőződhet, ezért kell viselni a maszkot , betartani a kijárási tilalmat, a távolságtartást, és minden olyan jogszabályt vagy ajánlást, amelyet korábban megfogalmaztak - hívta fel a figyelmet. Azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy fiatalok és középkorúak is meghalnak a betegségben vagy azzal összefüggésben. Csak az elhunytak mindössze hét százalékánál nem tudnak semmilyen alapbetegséget megállapítani.

Müller Cecília úgy vélekedik, bizakodásra ad okot, hogy nem növekednek tovább a fertőzésszámok, de korai még bármiféle következtetést levonni, hiszen a védelmi intézkedések bevezetését követően körülbelül két hétre van szükség, hogy látni lehessen azok eredményeit. Mint hangsúlyozta, minden intézkedés azt a célt szolgálja, hogy tudjuk élni az életünket, tudjunk munkába járni, és ne kelljen további szigorításokat, a környező országokhoz hasonló drasztikus intézkedéseket bevezetni.

Elindult a tömeges tesztelés itthon

Az országos tisztifőorvos szólt arról is, hogy pénteken elindult a szociális intézményekben a tesztelés, az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat és a bölcsődei dolgozókat pedig hétfőtől kezdik szűrni - erről korábbi cikkünkben mi is írtunk. Müller Cecília úgy folytatta: az egészségügyi intézményekben a dolgozók meg tudják szervezni egymás tesztelését, oda csak az antigénalapú teszteket szállítják ki, a többi helyen szűrőcsapatok végzik a mintavételt. Fontosnak nevezte a kiszűrt pozitív esetek elkülönítését, hogy ők már ne terjeszthessék tovább a betegséget. A fertőzésen korábban átesetteknél is lehet pozitív az antigénteszt, de ez nem újrafertőződést jelent, és a háziorvos tudni fogja, mi ilyenkor a teendő - mondta Müller Cecília.

Müller Cecília szerint potenciálisan bárki, bárhol az országban fertőzhet és megfertőződhet.
Müller Cecília szerint potenciálisan bárki, bárhol az országban fertőzhet és megfertőződhet. A kép Budapesten készült 2020. november 20-án, forrás: Getty Images

Orosz oltóanyag: jelenleg a dokumentációs anyagot vizsgálják

Az országos tisztifőorvos kitért arra is, hogy az oktatási-nevelési intézményekben a járási hivatalok népegészségügyi szakemberei által végzett járványügyi vizsgálat dönti el, hogy milyen korlátozó intézkedéseket kell helyben bevezetni. Az oltóanyaggal kapcsolatban Müller Cecília leszögezte: alapos és szigorú feltételrendszere van annak, hogy egy vakcina a piacra kerüljön. Magyarországon az oltásbiztonság garantálja azt, hogy megtartsuk azt a rendkívül nagy járványügyi előnyünket a világgal és Európával szemben is, hogy a gyerekeket tizenkétféle betegség ellen kötelező védőoltásokkal immunizálni, és ezen túl is rendelkezésre állnak más választható védőoltások.

Két alapvető tulajdonságot - a hatásosságot és a biztonságosságot - garantálni kell ahhoz, hogy forgalomba kerülhessen egy vakcina. A Magyarországra érkezett orosz oltóanyagnál jelenleg a dokumentációs anyag átvizsgálása folyik - magyarázta Müller Cecília, majd hozzátette: csak olyan oltóanyagot tesznek a lakosság számára elérhetővé, amely hatásos és biztonságos.

A kormány egyébként három gyártónál már 12 millió oltóanyagot kötött le . Müller Cecília kiemelte: a vakcinák különböző technológiával készültek, és a járványügyi szakemberek tájékoztatása alapján az emberek majd eldönthetik, hogy melyikkel szeretnék beoltatni magukat. Nem az számít, hogy honnan jön, milyen nemzetiségű a fejlesztés, hanem hogy milyen eredményeket produkál. Müller Cecília szerint a védőoltások már bizonyítottak: Romániában és Ausztriában kanyarójárvány is van, ami Magyarországon a védőoltások miatt nem fordul elő.

Sokaknak csak a kijárási tilalom miatt kell kutya, nagyon kiakadtak az állatmenhelyek - olvassa el a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet főként a keleti országrészben élénk, néhol erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!