Koronavírus: ennyi egészségügyi dolgozó hunyt el itthon

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) listát vezet a honlapján a koronavírus-fertőzésben elhunyt egészségügyi dolgozókról: a szomorú felsorolásban immár 11 név szerepel.

Ezzel segíthetünk a frontvonalban dolgozóknak - részletek .

"Honlapunk történetének talán a legszomorúbb rovata ez, melyben mély megrendüléssel búcsúzunk a COVID-19 pandémiában elhunyt kollégáinktól, akik hivatástudatukhoz méltóan teljesítették esküjüket, orvosi illetve ápolói kötelezettségeiket, elhivatottan szolgálva embertársainkat" - ez a szöveg olvasható a MOK honlapján az előtt a lista előtt, amelyben a kamara a koronavírus-fertőzésben elhunyt egészségügyi dolgozókat sorolja fel, így állítva emléket nekik.

Jelenleg 11 név szerepel a listán, az áldozatok között van főigazgató, bőrgyógyász, beteghordó, háziorvos, mentőápoló, nőgyógyász, mentőtiszt, radiológus főorvos és ápolónő is.

A MOK arról is ír, hogy a listán felsorolt kollégák halálhíréről a sajtóból vagy saját forrásaikból értesültek. A kamara tagjait arra kérik, hogy amennyiben tudomásukra jut olyan orvos vagy ápoló kolléga, aki a járvány elleni küzdelemben dolgozva vesztette életét, a [email protected] e-mail-címen jelezzenek nekik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?