Így erősítik az immunrendszerüket az orvosok

Érdemes megfontolni ezeket a tanácsokat.

A világ egyik vezető egészségügyi portálja, a WebMD arra kérte orvos igazgatóját, az ismert belgyógyász-endokrinológust, Dr. Brunilda Nazariót, árulja el, hogyan erősíti meg immunrendszerét. A holisztikus szemléletű gyógyítás híveként Dr. Nazairo nem hazudtolta meg önmagát, és lépésről lépésre leírta, mi mindent tesz azért, hogy szervezete védekezőképessége csúcsra járjon. Lássuk, miket tanácsol .

Gondoskodjunk elegendő alvásról

Az alvást nem tekinthetjük luxusnak, az ugyanis egy olyan, mindenki számára fontos és nem elhanyagolható tevékenység, ami egészségünk alapköveként szolgál. A legjobb, amit tehetünk, ha megpróbáljuk biztosítani, hogy szervezetünk esténként 7-8 órányi minőségi alváshoz jusson. Ha pedig néhanapján gondjaink adódnak ezzel, akkor egy rövid, kevesebb mint 30 perces szunyókálással érdemes pótolni a hiányt.

Legyen egy kialakult alvási rutinunk

Ahhoz, hogy az első pont biztosan teljesüljön, szükséges, hogy kialakítsunk egy olyan esti rituálét, mely megkönnyíti az elalvást, és így biztosítja számunka a megfelelő mennyiségű és minőségű éjszakai pihenést. Kezdjük azzal, hogy a lefekvési idő közeledtével lekapcsoljuk a villanyokat, hogy agyunk átálljon alvási üzemmódra. Utána készítsük el az ágyunkat, majd jöhet egy kellemes fürdő, egy csésze kamillatea . Előbbi segít ellazítani izmainkat, utóbbi kisimítja az idegeinket.

Egy csésze kamillatea segíthet ellazulni esténként, mézzel és citrommal pedig még az immunrendszert is erősíti. Fotó: Getty Images
Egy csésze kamillatea segíthet ellazulni esténként, mézzel és citrommal pedig még az immunrendszert is erősíti. Fotó: Getty Images

Legyünk aktívak

A rendszeres testmozgás legyen ugyanúgy része az életünknek, mint az alvás vagy az evés. A legjobb, ha megcélozzuk, hogy legalább heti öt napon, napi 30-45 percet eddzünk. Lehet, hogy lesznek olyan napok, amikor nem lesz hozzá kedvünk, ám a kutatások kimutatták, hogy a fizikai aktivitás nagyon jót tesz az immunrendszerünknek. Legyen szó sétáról, biciklizésről vagy súlyemelésről, találjunk valami olyat, amit szívesen csinálunk, és a napirendünkben is alakítsuk ki erre a helyet és az időt. Mindez megkönnyíti, hogy a testmozgás egészséges szokássá váljon

Találjuk meg a "különleges helyünket"

A stressz negatívan hat az immunrendszerünkre, és ezáltal arra is, hogyan leszünk képesek megbirkózni a betegségekkel. Segíthet a stresszel való megküzdésben, ha olyan dolgokat csinálunk, amiket szeretünk, vagy olyan helyre megyünk, ahol ki tudunk kapcsolódni. Például egy természetben tett séta kiváló lehetőség arra, hogy kilépjünk a hétköznapi pörgésből. Álljunk meg, sóhajtsunk mélyeket a friss levegőből, és nyerjük vissza lelki egyensúlyunkat.

A séta meglepő hatásai Azoknak az embereknek, akik mindennap legalább 15-30 percet sétálnak, jobb az emésztésük, élesebb a látásuk, és a stressz romboló hatásai is kevésbé érinti őket. További részleteket korábbi cikkünkben olvashat.

Legyünk körültekintőek

Sokan gondolják azt, hogy állandóan el kell magukat foglalni, ám ez valójában nem tesz jót nekünk. Néha nehéz lehet "leállni", főleg azoknak, akik szeretik pörgősen élni az életüket, érdemes azonban kicsit "átprogramozni" az agyunkat. Igyekezzünk felismerni a "rövidzárlatot", még mielőtt bekövetkezne. Lépjünk hátrébb néhány lépést és próbáljuk rendszerezni a gondolatainkat, kikapcsolni az agyunkat, hogy hosszabb távon is megfelelően funkcionálni tudjunk.

Étkezzünk egészségesen

Az egészséges és kiegyensúlyozott diéta megadja a testünknek azokat a tápanyagokat, amikre mindennap szüksége van a megfelelő működéshez. Az étrendünknek minden étkezéskor tartalmaznia kell fehérjét - például halat, csirkét, tofut vagy babot. Igyekezzünk minél többféle zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztani, és tartózkodjunk a gyorséttermi ételek fogyasztásától, azok ugyanis lokális gyulladásokat hozhatnak létre a szervezetünkben, így gyengítve az immunrendszerünket.

Töltekezzünk természetes forrásokból

Ha úgy érezzük, hogy valamilyen tápanyagból nem jutunk elegendőhöz, vagy gyengül testünk védekezőképessége, akkor nem feltétlenül kell étrend-kiegészítőkhöz nyúlni egy kis plusz erősítésért. C-vitamin-tabletták helyett fogyasszunk sok teát mézzel és gyömbérrel. Persze a kor előrehaladtával észrevehetjük, hogy a szervezetünk kórokozókkal szembeni ellenálló képessége kissé gyengül, például a "szokásosnál" gyakrabban fázunk meg. Ilyenkor érdemes magas cinktartalmú ételek, például hal- vagy babfélék fogyasztásával segíteni magunkon.

Oltassunk rendszeresen

Győződjünk meg arról, hogy mindent megteszünk az immunrendszerünkért! Fontos, hogy a többi közt gondoskodjunk például szervezetünk megfelelő immunizálásáról is. A felnőtteknek ajánlott minden évben beadatni az influenzaoltást , és pótolni kell a tetanusz, a szamárköhögés és a torokgyík elleni oltásokat is, ha esetleg azok kimaradtak gyermekkorban. Tízévente érdemes megismételni a tetanusz és torokgyík elleni vakcinázást is. Mindezeken túl az 50 év felettiek számára ajánlott az övsömör, az agyhártyagyulladás és a tüdőgyulladás elleni oltások beadatása is.

Ezért fontosak az emberi kapcsolatok

Ne becsüljük alá az emberi kapcsolatok fontosságát. Az ugyanis, ha más, számunkra fontos emberekkel tartjuk a kapcsolatot, jótékony hatással lehet stressz-szintünkre, ezáltal pedig immunrendszerünkre is. A heti találkozások a családdal és a barátokkal, akár csak virtuálisan is, csodás hatással vannak a fizikai és mentális egészségünkre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.