Életmód
Alrovatok
Idegen helyen alszunk? Ez történik velünk
Mindenki, aki valaha töltött már akár egy éjszakát is egy hotelszobában, vagy akár egy barátja lakásán, tudja, hogy sokszor egyáltalán nem tud olyan könnyen elaludni, mint a saját ágyában. Ez a jelenség nagyon gyakori, és tudományos magyarázat is van rá.
Mentális tréning, hogy optimistábbak legyünk
Kutatások igazolják, hogy az optimizmusnak teljesítményfokozó hatása van. Az optimistáknak nagyobb az önbizalma, erősebb az állóképessége. Az optimizmus tulajdonképpen alapvető hit abban, hogy a dolgok jól fognak végződni még akkor is, ha nem éppen a tervek szerint alakulnak.
Koronavírus: már 112,5 millióan kapták el
Már több mint 112,55 millió embert fertőzött meg és 2,49 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 63,53 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház csütörtök délelőtti összesítéséből.
Koronavírus: mutatjuk, meddig marad a szigor
A koronavírus-járvány második hullámának megfékezését célzó, november óta fennálló korlátozások sikeresen megakadályozták a járványgörbe erőteljes felfutását, az egészségügy működőképességét pedig megóvták. Most azonban itt a harmadik hullám, így a lazításnak még nem jött el az ideje - hangzott el a csütörtöki kormányinfón.
Koronavírus: csaknem 86 százalékban hatékony ez a vakcina
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügynökség (FDA) megerősítette a Johnson and Johnson amerikai gyógyszergyár koronavírus elleni, egy adagban alkalmazott védőoltásának hatásosságát. Az FDA független szakértőkből álló tanácsadó bizottsága pénteken ül össze, hogy megvizsgálja a vakcina sürgősségi felhasználásra történő alkalmazásának engedélyezését az Egyesült Államokban.
Koronavírus: gyorsan söpör végig az országon a 3. hullám
Az elmúlt napok járványügyi adatai arra figyelmeztetetnek, hogy Magyarország a koronavírus-járvány 3. hullámának "jelentősen felmenő" szakaszánál tart - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Természetes gyógymódok izomfájdalmak ellen
Az izomfájdalmakra sokan azonnal gyógyszert vesznek be, ha mondjuk kicsit túlzásba vitték a futást, vagy valamilyen más sportot. Ez, főleg, ha gyakran csináljuk, nem túl jó ötlet, főleg, mert léteznek olyan természetes módok a fájdalom enyhítésére, amik semmiféle mellékhatással nem terhelik a szervezetet.
Maszkviselés: ezek a legsúlyosabb hibák
A koronavírus-járvány kitörése óta a maszkviselés életünk szerves részévé vált, ezzel ugyanis nagyban csökkenthetjük az új típusú koronavírus terjedését. A maszkviselés egyébként egy végtelenül egyszerű "feladatnak" tűnik, ám valójában számos ponton el lehet rontani. Mutatjuk, milyen hibákat kell elkerülni annak érdekében, hogy magunkat és másokat is nagyobb eséllyel védjünk a megfertőződéstől.
Koronavírus: már majdnem 2,5 millióan haltak bele
Már több mint 112,1 millió embert fertőzött meg és 2,48 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 63,5 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház szerda délelőtti összesítéséből.
Felfüggesztette egy vérnyomáscsökkentő forgalmazását az OGYÉI
Felfüggesztették a Meramyl HCT 5 mg/25 mg tabletta elnevezésű gyógyszer F97107 gyártási számú tételének forgalmazását és egyben elrendelték a gyógyszertárakból történő visszagyűjtését - olvasható az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) határozatában.
Döntően erősen felhős vagy borult, többfelé párás, helyenként ködös időre számíthatunk. Szitálás, gyenge eső időszakos jelleggel több helyen előfordulhat. A keleti, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.Késő este jobbára 0, +7 fok várható, míg a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.