Idegen helyen alszunk? Ez történik velünk

Mindenki, aki valaha töltött már akár egy éjszakát is egy hotelszobában, vagy akár egy barátja lakásán, tudja, hogy sokszor egyáltalán nem tud olyan könnyen elaludni, mint a saját ágyában. Ez a jelenség nagyon gyakori, és tudományos magyarázat is van rá.

A Brightside cikkében is közölt magyarázathoz fontos tisztában lenni azzal, hogy tulajdonképpen miért is van szükségünk alvásra. Az általános tudományos álláspont szerint az egyik fő ok az, hogy például az agysejtjeink és az izmaink is ilyenkor regenerálódnak. Ugyanakkor evolúciós szempontból az alvás kockázatosnak is mondható folyamat, hiszen ilyenkor az agy csökkentett üzemmódban működik, és az állatok esetében például lehetetlenné teszi, hogy érzékeljék a veszélyt, és elmeneküljenek, vagy megvédjék magukat. Egyes állatok, mint a delfinek vagy a bálnák esetében kifejlődött egy olyan érzékeny alvási rendszer, amelynek során az agynak csak egy része pihen egyszerre, és idővel az embereknél is kifejlődött egy hasonló rendszer.

Alvászavar: tünet vagy betegség? Az alvászavar rengeteg embert érint, tízből hatan nem pihennek eleget, vagy alvásminőségük nem a megfelelő. Betegségek tünete is lehet, illetve maga az alvászavar is számos egészségi probléma rizikófaktora. A kiváltó okokat mindkét esetben fontos feltérképezni és kezelni. Kattintson a részletekért!

Ezért nehéz az első éjszaka egy idegen helyen

Az angol nyelvben "first night effect"-nek (FNE) is hívják azt a jelenséget, mikor egy idegen helyen nem tudunk a megszokott módon pihenni az első éjszaka. Az alváskutatók már régóta tanulmányozzák, és a Brown Egyetem szakemberei találtak végül tudományos magyarázatot arra, hogy miért történik ez. Amikor új, ismeretlen helyen alszunk , az agyunk ezt potenciálisan veszélyes környezetnek érzékeli, és ezért nem engedi, hogy igazán mélyen aludjunk - csak az agy egy része pihen ilyenkor, ahogyan például a bálnák és a delfinek esetében is.

Ez lehet az oka, hogy nehezen alszunk egy idegen helyen. Fotó: Getty Images
Ez lehet az oka, hogy nehezen alszunk el egy idegen helyen. Fotó: Getty Images

A Brown Egyetem kutatói egy vizsgálat során azt derítették ki, hogy az agy bal- és jobbféltekei részei nem ugyanolyan mértékben aktívak, amikor idegen helyen alszunk. A bal félteke, amely például érzékenyebb a fura (tehát akár adott esetben valamilyen veszélyt jelző) hangokra, kevésbé mélyen "aludt", mint a jobb. Az FNE leküzdésére jó módszer lehet, ha magunkkal viszünk az ismeretlen helyre valamilyen ismerős tárgyat: a párnánkat, a kedvenc pizsamánkat.

Ezen kívül fontos, hogy az új helyen is próbáljuk tartani a megszokott alvási rutinunkat. Ha otthon kétszemélyes ágyban alszunk, akkor a hotelben is érdemes olyan szobát foglalni, ahol hasonló méretű az ágy - ezek az apróságok nagyon sok esetben már elegendőek ahhoz, hogy nyugodtabban és pihentetőbben aludjunk idegen helyen is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!